VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A vita, azt hiszem, nagyon konstruktív, és itt meg kell hallanunk azoknak az aggodalmát is, akár ezek az aggodalmat kifejező hangok a parlamenten kívülről vagy éppen a sorainkból jönnek, hogy akik vagy az egyik, vagy a másik oldalon a szellemi termékek hungarikummá nyilvánítása vagy a tárgyi termékek hungarikummá nyilvánítása mellett próbálnak szólni. Óvnám magunkat attól, hogy ezt a két kérdést szembeállítsuk egymással, hiszen el kellene fogadnunk azt, hogy ahányan hozzászólunk, ki-ki a maga területén, a maga szakmai hátterével mond véleményt az adott területről. Azt gondolom, így a kollektív bölcsesség tud érvényesülni a közösen megalkotott törvényben. Úgyhogy én a továbbiakban főleg a mezőgazdasági termékek hungarikummá nyilvánításának a tárgyköréről szeretnék beszélni. Ezt azért szerettem volna előrebocsátani, mert ez egy pillanatig nem jelenti azt, hogy én azzal, ami bármilyen szellemi termékünkről elhangzott, ne értenék egyet, vagy azokat szeretném ellensúlyozni.
A vezérszónoki felszólalásomban a múlt héten, hogy egy példát mondjak, akkor egyenesen a magyar nyelvet a törvénytervezet preambulumába javasoltam bevenni, hiszen ez már több nemzetközi nyelvészkutató megállapítása szerint is számos specialitást hordoz magában, ami megkülönbözteti más nyelvektől. Tehát a magyar nyelv nem egyszerűen egy nyelv a többi közül, de ennek a fejtegetésébe most nem akarok belemenni, csak azt szeretném jelezni, hogy igenis, nagyon magas polcon vannak nálam is azok a szellemi termékeink, amelyek a hungarikum minősítésre igényt tartanak, illetve akár az értéktárban.
Nos, a hungarikumtörvénynek, ami az élelmiszerekre vonatkozik, azt gondolom, nagyon fontos szerepe lehet abban, hogy a piacainkat visszaszerezzük, úgy a hazai, mint az exportpiacainkat. Tudom, hogy itt a magyar termék márkanév is ugyanebbe az irányba tesz kísérletet. Azt hiszem, mindezeknek a különböző minősítéseknek - kiváló magyar termék, magyar termék és hasonlók - a sorában a koronát mindenképpen a hungarikum minősítés elnyerése jelenthetné ezeknél a termékeknél. Azt hiszem, ilyen értelemben ez a hungarikumtörvény a piacaink visszaszerzésének akár a zászlóshajója tudna lenni, megfelelően alkalmazva.
További példát mondanék arra, hogy ezeknek a magyar termékeknek a beltartalmi értékeire való hivatkozás is egy lehetőség a hungarikumtörvényen belül megfogalmazva. Itt azok is, akik nem ásták bele magukat ebbe a témába, mert nem szakterületük, ez a GMO-k kérdése, bizonyára mindannyian értjük, hogy miről beszélünk, és azt, hogy ebben ilyen konszenzus van a magyar parlamenti pártok körében, mindenképpen megalapozza, tehát az ország GMO-mentessége termesztési szempontból mindenképpen egy alap lehet, amelyből ezek kinőhetnek. De itt további minőségi megkülönböztetésekre is volna lehetőség. Hosszan és régóta, évtizedek óta mondogatjuk azt, és szeretnék hinni benne, hogy a Kárpát-medencében termelt gyümölcsnek, zöldségnek és más mezőgazdasági terméknek egyszerűen a klimatikus adottságaiból kifolyólag egy hozzáadott értéke van. A hátrányos része ennek a kontinentális éghajlatunknak az, hogy amikor hosszabban van szárazság és más szélsőségek a termesztési időszakban, ugyanakkor ennek a kontinentális klímánknak előnye a Kárpát-medence sajátos klímája, amelyben a kutatók kimutatták, hogy vannak bizonyos specifikumok, ezért nagyon örülök annak, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumot a hungarikumtörvény tárgyalása kapcsán Kardeván államtitkár úr képviseli, hiszen nála bizonyára értő fülekre talál ez a javaslat.
Tehát egyszerűen tudjuk azt, hogy a szabad kereskedelmet nem lehet befolyásolni, nem lehet korlátozni, mert a WTO-megállapodásokat aláírtuk, és különböző EU-s szerződéseink vannak, de az EU-s jogszabályok értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő élelmiszerek vonatkozásában a sztenderd EU-színvonalat lehet szigorítani, tehát azt meghatározhatjuk egy adott beltartalmi komponensből, összetevőből, és nálunk, ami pozitívum, abból többet tartalmazzon az adott élelmiszer, ami pedig negatívum, tehát káros anyag vagy éppen nemkívánatos egy élelmiszertermékben, ott pedig úgy szigorítunk, hogy abból csak kevesebb lehet benne. Azt gondolom, hogy a hungarikumtörvény kapcsán ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Tudom, hogy nem ennyire egyszerű a dolog, mert itt azért a liberalizált szabad kereskedelem híveinek az ellenállására lehet számítani, de az egészen biztos, hogy van lehetőségünk ezen a területen, erről a különböző élelmiszer-higiénével, élelmiszer-beltartalmi, analitikai kérdésekkel foglalkozó kutatók engem meggyőztek.
(12.10)
Az átláthatóságon és a fogalommeghatározásokon azonban kellene tökéletesíteni ebben a törvényben, hiszen valóban olyan nagyot ölel fel ez a törvény, és olyan különböző dolgokat próbál egymás mellé rendelni - szándékában mindenképpen helyesen -, hogy ha itt a meghatározásoknál nem tesszük áttekinthetőbbé, akkor bizony a végrehajtás során, azt gondolom, nagyon sok vitánk lesz, és akár nagyon sok visszaélésre adhat alkalmat, hogyha különbözőképpen értelmeznek akár pályázók, akár lokálpatriotizmusból, de akár lobbiérdekből különböző csoportok. Hogyha tehát a törvényben ezek között, a jelenlegi fogalommeghatározásokban és névhasználatban, védjegyekben - ezeket mind sorolhatnám - nem vágunk rendet, akkor ez később vitákra ad alkalmat, és nem ez a szándékunk.
Az, hogy megint csak továbbra is az élelmiszereknél maradva örvendetesen több képviselőtársam beszélt már az Európai Unió által minősített eredetvédelemmel vagy tradicionális márkanévvel illethető termékeink vonatkozásában, hát igen szerény ez a tízes szám, de ez valóban csak az utolsó két évben nőtt meg, mert 2008-ban még csak egyetlen ilyen termékünk volt, amit az Unió elfogadott. Azt gondolom, ez az értéktár és az arra épülő hungarikumok kiváló gyűjtőmedencéje, gyűjteménye lehet annak, amiből -tudatosan menedzselve - egy-egy adott terméket a helyi terméktől az értéktáron keresztül a hungarikumon át európai eredetvédelemmel tudunk ellátni. Azt gondolom, ennek a törvénynek, de persze lehet, hogy majd a hungarikumbizottságnak lenne majd a feladata, hogy így tudatosan menedzseljünk különböző termékeket akár a területi megjelenésüktől egészen az uniós elismerésig, hiszen valóban igaz, hogy ez nemzeti büszkeséggel tölt el bennünket, de hát azért manapság már mindennek a gazdasági oldalát is muszáj néznünk, és azt gondolom, ez ilyen értelemben lehetőségeket hordoz magában.
A törvénytervezetben a hungarikumbizottság összetételére vonatkozóan részben elhangzottak már kritikák, részben elhangzottak konstruktív javaslatok. Én is ezek sorába szeretnék azzal beállni, amikor azt gondolnám, hogy - hát, hogy is mondjam - legalább paritásosnak kellene lennie ennek a bizottságnak, ami most egyértelműen kormányzati túlsúlyú. Tehát engedje, tegye meg azt a gesztust a kormány, a mindenkori kormányzat, hogy nagyobb beleszólást, nagyobb teret adjon a társadalomnak ebben a vonatkozásban. Egy paritásos bizottságban is, ha "szamárságok" jönnek - idézőjelben, és elnézést a szóért - bármilyen javaslat formájában, akkor az egy paritásos bizottságban nem fog átmenni. Hiszen ha a kormányzat - a mindenkori kormányzat, hangsúlyozom - korlátozná magát arra, hogy ő nem képvisel többet, mint ennek a bizottságnak az 50 százalékát, akkor ezzel kinyitná a lehetőséget arra, hogy a társadalom sokkal inkább a magáénak érezhetné, mert hát azért egy kormányzat nyilván valamilyen párthoz vagy pártkoalícióhoz kötött. Ez viszont azt, hogy a hungarikumot fölé helyezzük a pártérdekeknek vagy a parciális érdekeknek, nagyban segítené.
Tehát a paritásos bizottság az egyik nagyon fontos elvi javaslatom, a gyakorlati pedig az, hogy amik a törvényjavaslatban most vannak - mondjuk így - a civil oldalon, itt a Tudományos Akadémiát, az iparkamarát és a határon túli szervezeteket értem alatta, ott mindenképpen diverzifikálni kellene ezt a merítést, és semmiképpen nem azokra kellene korlátozni, amely szervezetek jelenleg ott vannak ebben a felsorolásban. Tehát a paritásos és a civil oldal - a civil, a tudomány, a határon túli oldal - sokszínűségét szerintem javítani kellene.
A visszahívhatóság mellett lehet érvelni pró és kontra, én azt gondolom, hogy a kormányzati visszahívhatóság, illetve a kormányzati delegáltak köre ebben a hungarikumbizottságban nem kérdés, hiszen az a kormány szíve joga. Viszont a paritásos oldal másik oldalán, nevezzem úgy, hogy a felsőház vagy a társadalom vagy a civil és tudományos szféra, ott mindenképpen csak az a szervezet hívhassa vissza a delegáltját, aki oda delegálta, és hagyjuk meg ezeknek a szervezeteknek, hogy a részvételi demokrácia intézményét gyakorolhassák akkor, amikor ide delegálnak valakit, illetve annak a munkáját értékelik, és ha aztán ennek az értékelésnek a visszahívás az eredménye.
A piramis; kevés olyan törvényjavaslat volt előttünk, amely ábrákkal próbálja segíteni a döntéshozatalban, hogy el tudjunk igazodni az adott kérdésben. Most ábrákkal él ez a törvényjavaslat, és ezt a piramist mindannyian szeretjük említeni, szinte egyik felszólalásból sem maradt ki. Azt gondolom, ez a piramiselv szerinti szimbolikus értelmezés szintén helyes alapvetően, de már ennek a piramisnak a felépítése okot ad arra, hogy elgondolkodjunk azon, nem keverednek-e majd ott össze dolgok, az ágazati, területi és a határon túli kérdések - ez képezi a piramis alját -, ahonnan az értéktárba lehet kerülni. Azt gondolom, egyszerűsítené ezt a képet, és nem maradna ki semmilyen ágazati, hogy ne mondjam, esetleg a gyanúperrel élve valamilyen lobbiérdek akkor, ha ez területi alapon lenne. Szerintem mindenkinek sokkal átláthatóbb lenne maga a rendszer, ha egy adott területen a társadalom képviselői, résztvevői, szakmai és civil szervezetek, akár egyházak, tudományos képviselők, tehát területi alapon tudnak összegyűlni, és onnan ők mintegy tolják fel az értéktárba az általuk fontosnak tartott dolgokat, és ők is rendelkezzenek már egyfajta szelekciós képességgel vagy egyfajta önmérséklettel vagy értékítélettel ahhoz, hogy mit engednek tovább.
Ezzel a piramissal kapcsolatban egy másik aggodalmamat vagy hangos kontemplációmat szeretném megosztani önökkel. Valahogy egy kétcsúcsú piramis nekem jobban kifejezné - ha ezt a képet vagy a saját képzavaromat tovább akarnám vinni -, mert ugye a szellemi termékek és a tárgyi termékek azért nagyon jól elválaszthatók egymástól, és nyilván induljanak egy alapról, nyilván a területen ezt nem kellene még osztályozni, de az sem volna ördögtől való. De mondjuk - ahogy mondtam, én a mezőgazdaságot és az élelmiszer-ipari hungarikumot szeretném képviselni ebben a vitában -, rosszul érzem magam, hogy egy tájjellegű lecsót, mondjuk, össze kell hasonlítani, hasonlítanom a Kodály-módszerrel, vagy más nagyszerű szellemi termékeinkről ne is beszéljek.
Tehát ennek az összehasonlításnak, ha ezt egy rendszeren belül kezeljük, akkor azok, akik nem kollektív bölcsességben gondolkodnak, hanem parciális, ágazati vagy akár territoriális módon, azok ezt könnyen összekeverik. Tehát azt gondolom, valahol el kellene válni a csúcsa felé, hogy vannak a szellemi termék kategóriájú hungarikumok, és vannak a fizikai, tárgyiasult termékben megnyilvánulók.
Ezt a területi gondolkodást számos tényező támasztja alá, amelyekre most nem fogok tudni mindre kitérni, de éppen egy óra múlva kezdődik az Európai Parlamentben a Regional Development Regulation című tanulmány vitája, tehát a regionális fejlesztési szabályozás, valami ilyesmi a címe. Nos ebben a tanulmányban a szerző - a wageningeni egyetemen végeztek nagyon széles körű kutatást, és a közös agrárpolitikára hajaz ez a tanulmány - világosan kimutatja azt, hogy Európának új arculatot kell megfogalmazni akkor, amikor területi alapon kell az összefogásokat megvalósítani, és egy sokkal komplexebb és integráltabb összefogást szorgalmaz, mint ami ma jellemző. Felhozza a nagygazdaságokat, statisztikákkal támasztja alá, hogy mennyi nagygazdaságra van kitéve - Hollandiában és Dániában végzett kutatásokat - az "eladó" tábla, és ezek ágazati megközelítések voltak, és ezzel szemben javasolja a területi megközelítést. Nos, ez csak egy pici kitérő volt arra, hogy ezt a területi megközelítést alátámasszam, hogy ez nagyon fontos dolog.
Néhány módosító után, amit a kollégáim már említettek, én egyetlenre hívnám még fel a figyelmet - az időm lejárt -, az pedig az, hogy teremtsünk is értékeket ma, és ezt is tudatosan támogatjuk, a mai értékteremtést, és ne csupán büszkén fogyasztói legyünk annak az értéknek, amit az elődeink létrehoztak.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés