ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az LMP kérése ellenére nem dönthetünk a szükséges bizottsági támogatást nem kapott javaslatairól, mert azokat a támogatott indítványok elfogadása kizárja, és a frakció nem kérte az ezekről történő külön szavazást.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat, az MSZP által külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 288 igen szavazattal, 41 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
Most a külön szavazásra kért indítványról és annak alternatívájáról döntünk.
Az ajánlás 2., 3. és 6. pontjaiban Bárándy Gergely és mások azt javasolják, hogy a XX. századi diktatúrák kitelepítettjeinek emlékét örökítse meg az Országgyűlés.
A 4. és 7. pontokban Menczer Erzsébet csak a kommunista diktatúra áldozatainak emlékét kívánja megörökíttetni. (Dr. Schiffer András jelentkezik.) Mivel most gépi kommunikációt nem látok, tehát Schiffer képviselő úr ügyrendben kíván szólni? (Karácsony Gergely: Nem működik a gépe!) Nem működik a gépe. Akkor minden alkalommal igyekszünk a szavazatát külön hozzáadni, nehogy ez fordítsa át végül a határozatokat egyrészt (Derültség.), vagy frakcióbüntetésben legyen része.
Hadd legyen egy javaslatom. Próbálja meg kivenni a kártyát és újból visszatenni, és ebben a reményben... (Zaj.) Működik? (Dr. Schiffer András: Igen. - Novák Előd: Csak a biciklihez értenek! - Derültség.) Örülök, hogy távtechnikai segítséget tudtam nyújtani. (Derültség, zaj.)
Tehát először a 2., a 3. és a 6. pontokról az MSZP kérésének megfelelően határozunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 38 igen szavazattal, 289 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Most az ajánlás 4. és 7. pontjáról döntünk. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 309 igen szavazattal, 9 nem szavazattal, 12 tartózkodással a módosító javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Frakciókérésre figyelemmel még két indítványról kell szavaznunk.
Az ajánlás 14. pontjában Farkas Gergely és Murányi Levente a határozati javaslat 1. pontját új alponttal egészítik ki a kárpótlásra vonatkozóan. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 43 igen szavazattal, 280 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 16. pontjában Gaudi-Nagy Tamás és mások a határozati javaslat 1. pontját a felelősségre vonás kezdeményezésére vonatkozó alponttal egészítik ki. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 40 igen szavazattal, 285 nem szavazattal, 3 tartózkodással a módosító javaslatot elutasította.
Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Most bizottsági tagcserére tett javaslatról döntünk. Az Országgyűlés elnöke személyi javaslatot terjesztett elő H/6191. számon. Ebben azt kezdeményezi, hogy az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságba dr. Mátrai Márta, Fidesz helyett Kőszegi Zoltánt, Fidesz; a honvédelmi és rendészeti bizottságba dr. Budai Gyula, Fidesz helyett dr. Mátrai Mártát, Fidesz; az oktatási, tudományos és kutatási bizottságba Kőszegi Zoltán, Fidesz helyett Bodó Sándort, Fidesz; a számvevőszéki és költségvetési bizottságba Bodó Sándor, Fidesz helyett Font Sándort, Fidesz válassza meg bizottsági taggá az Országgyűlés.
Kérdezem önöket, elfogadják-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a személyi javaslatot 321 egyhangú igen szavazattal elfogadta.
Az Országgyűlés és a magam nevében az új bizottsági tagok munkájához sok sikert kívánok új bizottságaikban.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Munkánk folytatása előtt két perc technikai szünetet rendelek el. Kérem önöket, hogy vélhetően valóban fontos megbeszéléseiket lehetőleg a két perc után ne a plenáris ülésteremben folytassák. Köszönöm előre. (Rövid szünet.)
(18.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés