CZENE ATTILA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A sportközfeladatok felülvizsgálata során az önkormányzati sportfeladatok ellátásának áttekintésére is sor került, mint ahogy azt a sporttörvény megjelenése előtt megtettük, és megállapítottuk, hogy a helyi, különböző területi szervezeti szinten ellátandó sportfeladatok két nagy csoportba oszthatók. Az egyik az élsporttal közvetlenül kapcsolatos feladat, a felkészítés, a versenyeztetés az önkormányzat szervezésében kiírt versenyeken, valamint a sportlétesítmények fenntartása, fejlesztése, hiszen ezeknek a létesítményeknek a 85-90 százaléka önkormányzati tulajdonban és fenntartásban működik. Az önkormányzati szinten ellátandó sportfeladatokat azonban átfedésben látják el a helyben működő sportszövetségek és az önkormányzat egyes szervei, például a közelmúltig önkormányzati háttérintézménynek nevezett, úgynevezett sportigazgatóságok.
Az önkormányzati joganyag a sportot, illetve annak támogatását a helyi közszolgáltatások körében ellátandó kötelező feladatok között nevesíti. A helyi önkormányzatokról szóló hatályos törvény alapján a sport támogatása helyi feladat, ugyanakkor a települési önkormányzat maga határozza meg, hogy mely feladatokat milyen mértékben és módon lát el, természetesen a helyi közösségek igényei alapján, illetve az anyagi lehetőségeitől függően. Ezért a sportért felelős államtitkárság szakmai javaslata szerint, áttekintve a hasonló civil szervezeti rendben működő nemzetközi példákat, a sportköltségvetési források döntő része fölött diszponáló Magyar Olimpiai Bizottságnak a helyi sport szervezeti és intézményi rendszerével a belső struktúrájában szabályozott, garantált módon foglalkoznia kell. A MOB önkormányzati bizottságának állandó bizottságként rendelkeznie kell a helyi sporttal való szakmai kapcsolattartást és koordinációt végző, a sportfeladatokra való források tervezésével és a végrehajtások során a források felhasználásának ellenőrzésével foglalkozó szervezettel. Az önkormányzati bizottság részletes feladat- és hatáskörét vélhetően a Magyar Olimpiai Bizottság (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szmsz-e fogja tartalmazni.
Köszönöm. (Dr. Józsa István tapsolva: Nagyon megnyugtató! - Soltész Miklós: Akkor nyugodj meg!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés