DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzatok nincsenek abban a helyzetben, hogy ilyen bevételi forrásoktól eleshetnének. Egyéb intézkedéseiket sorolta a számára rendelkezésre álló idő felében. Azokról én nem beszéltem, ezt az egy dolgot kértem számon önöktől. Az a 8,5 milliárd forint, amit a férőhelyek fejlesztésére fognak fordítani, még arra sem elég, hogy jelenlegi 130 százalékos kihasználtságot 100 százalékra csökkentsék, tehát továbbra is túlzott kihasználtsággal fognak működni a bölcsődék.

Éppen azokat a családokat sújtja leginkább ez az intézkedés is, akik szegényebbek, de a mentességekből pontosan kiesnek. Említettem már, annak a családnak is fizetnie kell, amelynek az összbevétele 114 ezer forint, és ők semmilyen mentességet nem kaphatnak, ezért a válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu