EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Lakóhelyemen, Miskolcon az önkormányzat által működtetett, veszteségeket és adósságokat évek óta folyamatosan felhalmozó városi kórház tervszerű kifosztása ellen korábban már a jelenleg kormányzó politikai pártok is hallatták szavukat. Amikor a szocialista városvezetéshez politikailag kapcsolódó úgynevezett tanácsadó cég készítette el a kórház szmsz-ét, arról több ismert szakpolitikus is úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy ez a menedzsment munkaköri kötelessége, ezért kapják a fizetésüket. De nem ez volt az egyetlen eset.
Eltelt néhány év, a politikai fordulat által elsöpört tanácsadók ki lettek tessékelve a kórházból. Többek között ellenük büntető eljárásokat is kezdeményeztek. A kórházban aztán megjelentek az eddig sosem látott új szakértők, akik a fülkeforradalmi védőháló árnyékában gátlástalanul leszámlázzák a nagy semmit a félmilliárdos veszteséggel küszködő kórháznak.
Engedjen meg egypár példát! A nővérigazgató mellé rendeltek egy budapesti tanácsadó céget, amely 625 ezer forint plusz áfát számláz a kórháznak havonta, közben senkit sem zavar, hogy adóvégrehajtás alatt áll a cég. A többiek Debrecenből járnak hetente egy alkalommal. A gazdasági igazgató mellé egy debreceni közgazdász tanácsadó van rendelve, szintén 625 ezer forint plusz áfáért. Munkaideje heti egy nap, munkaköre gyakorlatilag nincs.
A megfelelő gyakorlattal és rutinnal rendelkező kórházi jogászok fölé rendeltek egy ifjú debreceni jogászt, aki 25 életévének minden tapasztalatát latba vetve közbeszerzési osztályvezetőként szintén 625 ezer forint plusz áfát szivattyúz ki a veszteséges kórház pénzéből.
Tisztelt Államtitkár Úr! A miskolci városi kórház várhatóan állami kézbe fog kerülni, annak minden gondjával és adósságával, kötelezettségével együtt. Ennek során a kormánynak és az ellenzéknek együtt kell szembenéznie a félmilliárdos adóssággal, hiszen a veszteség, az adósság politikamentes.
550 millió forintos veszteséggel veszi majd kézbe a kórházat az állam, így önökre fokozott felelősség hárul, hiszen önök a kétharmados választási ígérettel ezt a kérdést is a vállukra vették. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés