DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Képviselő asszony, úgy gondolom, az nem igazán jó érv, hogy ön arra hivatkozik, hogy ha valamit az alaptörvényben rögzítenek, akkor az nem olyan súlyú, mint ha bármilyen más jogszabályban vagy rendeletben rögzítenék. Azt gondolom, hogy ez egyértelműen a kormány és a parlament döntését határozza meg, hogy a GMO vonatkozásában nincs semmilyen más megoldás, mint az ország GMO-mentességét fenn kell tartani. A GMO-munkacsoport tevékenysége ezért került meghosszabbításra 2012 végéig.
Én meg azt gondolom, hogy az az intézkedéssorozat, amit tavaly a kormány a GMO-val szennyezett területek beszántásával és egyéb területen végrehajtott, példaértékű volt, és természetesen a károsult gazdák kártalanítása is ebben a vonatkozásban elsődleges szempont volt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés