DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! "Ki kell söpörnünk a magánérdeket az állami vállalatok világából is. A magyaroknak elegük van abból, hogy az ő szolgálatukra létrehozott, az ő pénzükön üzemeltetett vállalatokat bűnözők szállják meg, és szervezetten hordják ki belőlük a közpénzt" - mondta ezt mondatot Orbán Viktor 2010 októberében itt az Országgyűlésben.

Íme egy példa arra, hogyan hazudtolja meg a napi gyakorlat a miniszterelnököt. A Nyerges Zsolt nevével fémjelzett Közgép tavaly májusban szerezte meg a nagy múltú pécsi Zsolnay Gyár 49 százalékos tulajdonrészét. Ekkor a Közgép 500 millió forintos tőkeemelésre vállalt kötelezettséget, amit azonban azóta sem teljesített. A tőkeemelés elmaradása ma már a Zsolnay Gyár puszta létét is veszélyezteti. Megdöbbentő módon Németh Miklós, a Közgép elnök-vezérigazgatója egy sajtótájékoztatón nagy állami beruházások csúszásával magyarázta a tőkeemelés elmaradását. Mindez azért meglepő, mert a hivatkozott állami beruházásokra - mint az Államkincstár, az Iparművészeti Múzeum, illetve a budai Vár egyes részeinek rekonstrukciója - még ki sem írták a pályázatot. Tehát a Közgép vezetői még meg sem hirdetett állami pályázatok elnyerésére alapozva vállaltak kötelezettséget a Zsolnay Gyár feltőkésítésére.

Mindezek alapján okszerűen vetődik fel a kérdés, honnan tudja a Közgép elnök-vezérigazgatója, hogy ezek az állami beruházások ki lesznek írva, és azt majd a Közgép nyeri el. Vajon azért vette-e meg a Közgép a Zsolnay Gyárat, mert előre tudták, hogy a közbeszerzéseknél előírás lesz a Zsolnay-kerámia alkalmazása? Honnan ilyen jól értesült a Közgép vezetése? Végül hogyan lehetséges, hogy a Fidesznek kedves vállalkozók már a tenderek kiírása előtt biztosak lehetnek a sikerben?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu