MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is csak nagyon röviden szeretnék hozzászólni.

Az általános vitában már kifejtettük részletesen az álláspontunkat a jelentéssel kapcsolatban. Itt a kapcsolódó módosító indítványról szeretnék néhány gondolatot elmondani.

Úgy gondolom, hogy ez a jelentés jelentősen javulna, hogyha ez a módosító indítvány elfogadásra kerülne, hiszen úgy lehet teljes ez a jelentés, hogyha az esetleges felelősöket megpróbáljuk a még rendelkezésre álló eszközökkel felderíteni, és egyáltalán elszámoltatni azokat, akik ezt a súlyos bűncselekményt - mondhatom így - elkövették a magyar élelmiszeriparral szemben, ezen szegmensével szemben. Úgyhogy kérem képviselőtársaimat, hogy ezt a javaslatot támogassák, illetve kérem majd a kormányt és a legfőbb ügyészt is ezúton, hogy vegye komolyan ezt a felkérést, amennyiben támogatva lesz a javaslatom.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

(23.40)

Forrás: parlament.hu