DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm képviselőtársaimnak a hozzászólásaikat, azt is, hogy alapvetően támogatják azt az irányt, amelyet igyekeztünk itt megfogalmazni, azaz az egészségügyi intézmények egy körének vagy bizonyos köreinek az építményadó alóli mentességéről szól ez a javaslat. Ebben benne van a válaszom is részben, tehát nem iparűzési adóról van szó, hanem speciálisan csak és kifejezetten ez az építményadóra vonatkozik.
Hogy miért is született ez a javaslat meg: úgy gondolom, hogy a vitában is kikristályosodott az, hogy a háziorvosok vonatkozásában van oly háziorvos, aki önkormányzati ingatlanban végzi ezt a tevékenységet, és van oly háziorvos, aki saját tulajdonú ingatlanban végzi a háziorvoskodást, tehát indokolatlan és célszerűtlen a két alapellátás között, ami ugyanarra vonatkozik, ilyen értelmű megkülönböztetést tenni. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok alapból építményadó-mentesek, a magántulajdonban lévők nem, és ezen igyekszünk alapvetően változtatni, módosítani.
Hogy milyen körre terjesztjük ki adott esetben, ha ezt a képviselőtársaim elfogadják, azaz a parlament elfogadja ezt a javaslatot, azaz mondjuk, a gyógyszertárakra, patikákra vagy szociális intézményekre; nyilván majd a viták során, a részletes vita során válik egyértelművé és kristályosodik ki, hogy hogyan és mi módon lehet adott esetben ezeket is figyelembe venni, vagy pedig ez most ebbe a szabályozásba nem illeszthető bele, majd a későbbiek során ez egyértelművé válik.
Varga képviselő úr sajnos már nincs jelen, biztos egyéb teendői elszólították. Fölvetette azt, hogy az önkormányzatok most vannak a költségvetés készítésének folyamatában. Csak akartam neki mondani, mint volt önkormányzati miniszternek is, hogy már lezárultak a költségvetés-készítések, befejezték a költségvetéseket az önkormányzatok. Ráadásul az adótörvényeket, a helyiadó-rendeleteket már 2011-ben elfogadták az önkormányzatok, amelyek a 2012. évre vonatkoznak. Tehát úgy gondolom, hogy egy önkormányzati miniszternek legalább ilyen folyamatokkal illik tisztában lenni, hogy mi módon működik az önkormányzati rendszer. Tehát ezt csak némi nyelvbotlásnak tételezem föl, és nem annak, hogy nem tudja ezt Varga képviselő úr.
Ami pedig az érdemi hozzászólását jelenti, hogy terjesszük ki szociális ellátó intézményekre is ezt az építményadó-mentességet, arra ugyanaz vonatkozik, amit mondottam a viták során is. Tukacs képviselő úr jól is értelmezte a szavaimat, épp azért van a részletes vita, hogy megnézzük azt, hogy milyen javaslatok érkeznek be módosító javaslatok formájában, és azt majd értékeljük, átbeszéljük, a parlament plenáris ülésén a részletes vita során nyilván még mód lesz értékelni, és ennek alapján úgy gondolom, hogy mindenki számára egyfajta világos cél lebeg a szeme előtt, hogy hogyan és mi módon tudunk lehetőleg versenysemleges és az alapellátás vonatkozásában némi könnyebbséget, könnyítést adni bizonyos egészségügyi szolgáltatást végzőknek.
Köszönöm még egyszer az értékes hozzászólásaikat, és kérem majd, hogy a későbbiek során is legalább ilyen aktívak legyenek a törvényjavaslat további tárgyalásában.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés