DR. HEINTZ TAMÁS, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság 2012. március 12-én megtárgyalta a T/5994. számú törvényjavaslatot. A javaslat a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának egyes szabályairól szóló törvény módosítását célozza, de fontosnak tartom leszögezni, hogy a módosító javaslat a törvény alapkoncepcióján, amely szerint szigorú keretek között kell tartani a munkahelyi dohányzást, nem változtat.

(20.00)

A 2011. évi XLI. számú törvénnyel módosítva, 2012. január 1-jétől a törvénymódosítás szerint a munkahelyeken a tűzvédelmi szabályok betartása mellett kizárólag nem zárt légterű helyet lehet kijelölni és fenntartani a dohányzók számára.

A módosító indítvány azokat a területeket, azokat a munkahelyeket célozza, ahol a fokozottan tűz- és robbanásveszélyes, valamint a tűzveszélyes minősítésű munkahelyeken dolgoznak emberek, különös tekintettel a vegyiparra, az olajiparra és a gyógyszeripari társaságokra, ahol a 2012. január 1-jei módosítást követően is csak kötelezően nyílt légterű dohányzóhelyeket lehet és kell kijelölni.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a munkavállalók oldaláról a szabálytalan dohányzás kockázata vagy veszélye miatt a teljes tiltás is sokkal nagyobb veszélyt jelentene, mint a jelenleg működő, szigorúan ellenőrzött körülmények között lévő, zárt légtérben történő dohányzás engedélyezése. Abban is egyetértett a bizottság, hogy a törvény fellazítása nem érdekünk. Az előttünk fekvő javaslat valós problémát vet fel, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy az a törvényszöveg egy sokkal nagyobb területet érint, mint a valós probléma.

Érdemes megfontolni, hogyan lehetne a jelenlegi javaslatot pontosítani, hogy valóban meg tudjuk tartani a törvény eredeti célját.

A bizottság egyhangú véleménye alapján a törvény szövegét racionalizáló, pontosító értelemben általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu