DR. PAPCSÁK FERENC, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Megjelentek! Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának 2002 és 2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottsága összefüggő jelentését előterjesztettük, illetőleg azokat a határozati javaslatokat, amelyeket a kormány irányába szándékozunk az Országgyűléssel megfogalmaztatni és elfogadtatni, amelynek a célja, hogy soha többé ilyen helyzetbe magyar családok százezrei ne kerülhessenek.
Albizottságunk működésének a feltételeit az alkotmányügyi bizottság szabta meg. A bizottság felállítására 2011 szeptemberében került sor, az albizottság első ülésére pedig október 3-án. A megfogalmazott kiindulási pozíciókat és a megválaszolandó kérdéseket a bizottság meghatározta a számunkra. Az albizottság létrehozásának a célja az volt, hogy tisztázni kell: kit milyen felelősség, személyes felelősség terhel esetlegesen, kit terhel büntetőjogi, polgári jogi, munkajogi, illetőleg politikai felelősség; az akkori pénzügyminisztériumi vezetés, tehát a 2002 és a 2010 közötti időszak pénzügyminisztériumi vezetése, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének és más döntési pozíciókban lévő személyek mit tettek, vagy mi az, amit elmulasztottak annak érdekében, hogy megvédjék az embereket.
A bizottságnak a következő kérdésekre kellett választ keresnie többek között. A kormánynak milyen szabályozási eszközei voltak? Miért nem védte meg a bankároktól és a bankoktól az embereket? Egy másik kérdés, amelyet megfogalmazott az alkotmányügyi bizottság az albizottságunk számára, amelyet tisztázni kellett: hogyan fordulhatott az elő, hogy egyoldalú szerződésmódosításokkal tették tönkre a hiteleseket? Az elmúlt 8 év kormánya miért nem tett lépéseket ezeknek a hiteleseknek a megvédése érdekében?
A bizottságunk felállt, és azt a célt és azt az elvárást fogalmaztuk meg a magunk számára, hogy korrekt, áttekinthető és szakmai jelentést tegyünk le, amely nélkülözi a politikai boszorkányüldözésnek minden eszközét; egy nagyon tiszta, egy nagyon világos képet fessünk arról, hogy a magyar családok százezrei miként jutottak abban a helyzetbe, amelyet a mindennapokban tapasztalunk, és amely kérdésnek a megoldása ennek a kormánynak a feladata, és nem kis feladata, hogy ezeket a problémákat megoldja.
(16.50)
De hogy mekkora problémával is kell, kellett szembenéznie a kormánynak, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt elnök úr, ez abból derül ki, és kronológiailag egy kicsit érdemes megnézni, hogy 2000-ben egy olyan lakástámogatási rendszer került bevezetésre, amelynek eredményeképpen magyar családok százezrei jutottak új otthonhoz, és valljuk be, maga az építőipar is jelentős GDP-termelőképességre tett szert, illetőleg jelentős bevételre tett szert a magyar állam a forint alapú kamattámogatotti hitelek vonatkozásában.
Azonban a bizottságunk feltárta, hogy 2003 és 2004 fordulóján az akkor regnáló szocialista kormány megszüntette a lakástámogatásra vonatkozó kamattámogatási részt, és ezáltal lényegében megemelkedtek a forintkamatok a lakáshitelek tekintetében. A családok százai, ezrei indultak el az egyébként magas kockázatú, ám alacsony kamatozású devizahitelek irányába, amelynek a mértéke 2008. december 31-én már 6552 milliárd forint volt, amely az összes lakossági hitel 68,5 százalékát tette ki.
Ez a várakozás, ami az emberekben volt, hogy egy alacsony kamatozású hitelt vegyenek fel, teljesen természetes, és azt is látnia kell a tisztelt képviselőtársaimnak, hogy ezt a bankok előszeretettel kínálták az emberek számára, mondjuk úgy, hogy felveendő termékként, de ezt ma már kimondhatjuk, a jelentésünk pontosan rögzíti, hogy a magas kockázatra sajnos nem igazán hívták fel a figyelmet.
Nyilvánvalóan a bankoknak megvan az az önérdeke, hogy jelentős haszonnal helyezzenek ki hiteleket, de azt azért látni kell, és a bizottságunk erre vonatkozóan is feltárta, hogy ez az önérdek az állam közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg. 2004-2005 környékén az akkori kormány és jelesül maguk a pénzügyminiszterek is, de az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is pontosan tudta azt, hogy mekkora kockázattal jár a költségvetésre a későbbiekben majd a lakosság ilyeténvaló helyzetbe hozása, illetőleg az ekkora eladósodás.
Mindezekkel együtt a makrogazdaság szempontjából egy kezelendő probléma alakult ki. Jelenleg a lakossági devizahitelek állománya 6,6 billió forintot tesz ki, amely a 2010-es évi GDP 24 százalékát éri el. Egy jelentős összegről van szó, és nagyon fontos, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk.
Van egy olyan eleme is egyébként ennek a vizsgálódásnak, hiszen az emberekben volt egy várakozás az eurózónához való csatlakozás tekintetében, tehát akkoriban még a 2002-es kormányváltáskor volt egy kitűzött céldátum, és az emberek bátrabban vettek fel devizahiteleket, tehát azzal kalkuláltak vagy kalkulálhattak, hogy előbb-utóbb az eurózónához kapcsolódunk. Ezáltal az a magas kockázat, ami ebben rejlett, igazából elenyészett volna, illetőleg nem merült volna fel.
Azonban a fő problémát abban láttam, és ezt személyesen a bizottsági üléseken is elmondtam, hogy a kamattámogatási rendszert teljes mértékben leépítette a kormány. Azt mondták a meghallgatáson az akkori pénzügyminiszterek, László Csaba, illetve Draskovics Tibor is, hogy jelentős terhet jelentett az akkori költségvetésre a kamattámogatás, ezért nyirbálták meg, azonban én úgy ítélem meg, hogy ez nem oly jelentős tétel. Tehát ha megmaradt volna, akkor is 2008-ra a számítások szerint - az Állami Számvevőszék egyik jelentésében ez rögzítésre került - a kamattámogatások a GDP 0,7-0,8 százalékát tették volna ki, szemben a 2000. évi 0,1 százalékkal.
A bizottságunk körültekintően járt el. A bizottsági munka megalapozására egy elnöki áttekintést nyújtottam a bizottság tagjainak, meghatároztuk a munkaprogramunkat. Azt tudom a bizottsági munkával összefüggésben elmondani tisztelt képviselőtársaimnak, hogy egy nagyon korrekt, nagyon tisztességes és együttműködő vitát folytattunk a képviselőtársaimmal. Meghatároztuk a meghallgatottak körét. Lehetőséget adtunk arra is, hogy az ellenzék is bevonjon a meghallgatotti körbe személyeket, így meghallgatásra került az előző Orbán-kormány pénzügyminisztere is, és teljesen természetesnek tartottuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank valamennyi elnökét hallgassuk meg, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének valamennyi volt és jelenlegi vezetőjét, a Bankszövetségtől is hívtunk meg, és nyilván nem minden civil szervezetre tudtunk sort keríteni, de meghallgattuk a civil szervezetek vezetőit is.
Egyértelműen megmutatkozott a meghallgatások során, hogy egymásnak a felek ellentmondtak, illetőleg ellentmondásba keveredtek. Azt gondolom, hogy lényegében 2008, a válság első jelei időszakára kiderült, hogy ezt a problémát az akkor regnáló kormány már nem tudja, talán nem is akarta egyébként kezelni, de azt gondolom, hogy ha a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a megfelelő, fogyasztóvédelemre vonatkozó jogosítványokkal rendelkezett vagy rendelkezhetett volna... Itt egy zárójelet nyitnék a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a szerepével kapcsolatban. Talán emlékeznünk sem kell Szász Károly elmozdítására, és a PSZÁF - mondjuk úgy - kormányzati szervvé, tehát egy végrehajtó kormányzati szervvé való visszaminősítésére, visszaminősíttetésére, amely lényegében kioltotta, elvette a kezéből azokat a jogosítványokat, amelyekkel igazából mind szakmai, mind fogyasztóvédelmi oldalról be tudott volna avatkozni időben.
Ugyanígy a Magyar Nemzeti Bank regnáló, illetőleg előző elnöke is azt mondta a bizottsági meghallgatáson, hogy ha rendelkezett vagy rendelkeztek volna azokkal a jogosítványokkal, mondjuk úgy, hogy a nem vitathatóan jó szándékú figyelemfelhívások és a már minősített tájékoztatások mellett, tehát azokkal a jogosítványokkal, amelyekkel beavatkozhattak volna a pénzügyi világ ilyen hitelezési gyakorlatába, akkor talán megelőzhető lett volna az a problémahalmaz, amit ma nekünk kell ebben a ciklusban kezelnünk.
Mondhatjuk azt, hogy nem tettek semmit a problémával összefüggésben a figyelemfelhívások kapcsán, és sajnos a kormány sem tett semmit, annak ellenére, hogy mind külföldi tulajdonú bankok, így a Deutsche Bank, mind az International Monetary Fund, tehát az IMF, mind a Világbank képviselői nem egyszer, nem kétszer felhívták a figyelmet, sőt még az Európai Központi Bank is felhívta, és egybehangzóan hívták fel a figyelmet a devizahitelezés jelentős kockázataira, ugyan nem követeltek lépéseket. Lám, ma milyen sok lépést követelnek tőlünk! Akkor, amikor a magyar családok százezrei ilyen helyzetbe kerültek, akkor nem követeltek lépéseket. Talán nem volt érdek akkor ez.
Tehát hangsúlyozni szükséges, hogy a külföldi szervezetek, de alapvetően az IMF a kelet-európai régióban Magyarországot minősítette úgy, hogy itt a leggyengébb a szabályozói fellépés, utalva a jegybank és a kormányzati lépések elmaradásának hiányára, de szankciókat nem helyeztek kilátásba.
A meghallgatások eredményeképpen, illetőleg a szakmai munkánknak köszönhetően elkészítettük a jelentésünket. A főbb megállapításokat a felelősség tekintetében négy csoportra osztotta a bizottságunk. Egyrészt a magyar kormányok, az államapparátus és a független intézmények felelősségi körét határoztuk meg. Ebből egy mondatot idéznék: "A magyar kormányok 2002 és 2008 között gyakorlatilag teljes mértékben negligálták a lakosság devizaalapú eladósodásának rendszerkockázatát. A 2002-től elindult felelőtlen költségvetési költekezés a kiszorító hatáson keresztül közvetlenül hozzájárult a forintforrások drágulásához" - és így tovább, folytatható a felelősségi kör tekintetében.
De leginkább arra szeretném felhívni a figyelmet, ami a Magyar Nemzeti Bankra és a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyeletére vonatkozik.
(17.00)
Ez a két munkaszervezet a teljes vizsgált időszakban képtelennek bizonyult arra, hogy megfelelő súllyal jelenítse meg a fogyasztóvédelmi érdekeket a devizahitelezés folyamatában. Még olyan eklatáns jelenségek esetében sem lépett közbe, mint a hitelközvetítők tömeges megjelenése a devizahitelek területén vagy a THM félrevezető alkalmazása akár a médiában - talán erre emlékezünk -, és nem is beszélve a manipulatív reklámok kérdésköréről. Azt gondolom, hogy szükséges és fontos ezzel a kérdéssel is foglalkozunk, amelyről a határozati javaslatokat mindjárt ismertetem.
Kimondtuk a bankrendszer felelősségét is. Itt annyit jegyeznék meg, hogy a Bankszövetség képviselője, illetőleg vezetője elismerte a felelősségüket és azt, hogy nem figyeltek oda, és olyan hitelközvetítők jelentek meg banki köntösbe bújtatva a hitelezési piacon, amelyek, mondhatom azt, hitelezéssel nem foglalkozhattak volna, és teljesen más típusú tevékenységet sem láthattak volna el, és ezt a bankrendszer a magáénak tudta. Nyilvánvalóan ezeket a szervezeteket a jövőben ki kell tudnunk szűrni; itt a hitelközvetítő szervezetekről beszélnék.
Beszéltünk, illetőleg írtunk - és ez a korrektséghez hozzátartozik - a lakosság felelősségéről is nyilvánvalóan. Hiszen az emberek jóhiszeműek voltak a pénzintézetekkel és a bankokkal szemben, amikor bementek hitelt fölvenni, tehát nyilvánvalóan nagyobb körültekintést lehetett volna tanúsítaniuk. Határozati javaslatok elfogadására tett az albizottságunk indítványt az alkotmányügyi bizottságnak, egy korrekt és mondhatom azt, hogy kiszámítható vitát követően nagy többséggel fogadtuk el ezeket az indítványokat, amelyeket az alkotmányügyi bizottság most beterjesztett a Ház elé, hogy a kormányt célozzuk meg, amelyben az Országgyűlés felkérné a kormányt, hogy vizsgálja meg a kérdéseket, így ezek között vizsgálja meg a természetes személyek adósságrendezésével kapcsolatos eljárás szabályainak, valamint a magáncsőd jogintézményének a bevezetését. Más országokban ez a jogintézmény eredményesen működik. Fontosnak tartjuk az általános iskolák felső tagozatai, valamint a középfokú oktatási intézmények tananyagába beépíttetni, beépíteni a pénzügyi rendszer alapismereteire vonatkozó pénzügyi szabályok oktatását, a banki tranzakciók minimális követelményeinek megismerését és a fogyasztóvédelmi jogok tanítását.
Azt gondolom, hogy ez az én számomra különösen kedves és kiemelt kérdés. Szerintem a magyar polgárok, a magyar lakosság banki kultúrája sajnos nincs azon a szinten, hogy mondjuk úgy, hogy egyenrangú partnerként tudjunk egy pénzügyi tranzakció tekintetében a bankkal együttműködni, a bank és a magánszemély között egyenlőséget tudjunk vonni. Soha nem is lesz így egyébként, ez csak egy álom természetesen. Azt gondolom, hogy lehetőséget kell adni az embereknek arra, hogy a kétoldalú, úgynevezett szinnalagmatikus kötelemmé tudjon válni egy hitelezési jogviszonyban a bank és a hitelfelvevő személye. De ebbe az irányba, azt gondolom, érdemes elmenni.
Fontosnak tartjuk a pénzintézetek, illetőleg a hitelközvetítő pénzügyi szolgáltatók, az úgynevezett ügynöki szervezetek viszonya újraszabályozását és ennek a kérdésnek a vizsgálatát.
Néhány gondolat még: a pénzügyi szolgáltatás közvetítőire vonatkozó, 2011-től alkalmazandó jogszabályok hatályosulását is javasoljuk megvizsgálni, illetőleg szükség esetén ennek kezdeményezzük a módosítását. Ennek nagyon fontos eleme, amelyre a bizottságunk is kitért, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a hatékonyabb munkavégzés érdekében, irányában össze kell hangolnia feladatait a versenyfelügyeleti hatóságokkal, hiszen ez sajnos nem valósult meg. A fogyasztóvédelem - mondjuk úgy - nagyon gyengén szerepelt ebben a kérdésben. Ezt a munkát össze kell hangolni. Fontos, hogy végezzenek közös vizsgálatokat a hitelek árazását illetően. Ezt a munkát korrekt módon elvégezte a bizottságunk és az alkotmányügyi bizottságunk.
Az ellenzéki részvételről: a Lehet Más a Politikát, mint ahogy most sem vesznek részt, nem érdekli őket több százezer magyar család sorsa. Minden ellenzéki párt, minden kormányzó párt ebben a vitában részt vett. Sajnáljuk, hogy itt a Házban sem tudjuk megismerni ennek a politikai szervezetnek a véleményét a lakossági devizaeladósodás okaival összefüggésben, illetőleg a benyújtott határozati javaslatainkkal összefüggésben. Bár megvan a többségünk, úgyhogy arra kérem a tisztelt képviselőket, hogy tárgyaljuk meg, foglalkozzunk ezzel a kérdéssel és fogadjuk el.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés