Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vártam arra, hogy esetleg az előterjesztő vagy államtitkár úr megtisztel bennünket azzal, hogy válaszol arra, hogy mégis mi a fene lesz azzal a 4 ezer családdal, akikről beszéltünk, tehát a kilakoltatási kvóta és az eszközkezelő által megmenthető családok közötti különbséggel, merthogy önök senkit nem hagynak az út szélén. Kérem, tiszteljen már meg bennünket és azt a pár ezer családot valaki azzal, hogy elmondja nekünk, mi lesz ezen családok sorsa!
Végül pedig a forintosítással kapcsolatban Papcsák Ferencnek szeretném azt a kérdést feltenni - ha nem figyel ide, akkor is -, mégis hogy van az, hogy amikor rákérdeztek arra, hogy a forintosítást miért vették ki a végső jelentéstervezetből, akkor - idézem, és remélem, hogy helyesen idézem, ha nem, akkor javítson ki - nagyjából az volt az indoklás, hogy realistának kell lenni, csak olyan javaslatot tud az Országgyűlés elfogadni, amit a kormány végre is tud hajtani. Ez miféle előre való ítélkezés, hogy a vizsgálóbizottság elhatározza, hogy majd az ő kormánya vajon mit tud vagy vajon mit nem tud megvalósítani? Ez egy út a rendeleti kormányzás felé. Innentől kezdve már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy ezen bizottság vezetője kijelenti, hogy a saját kormánya mit tud vagy mit nem tud megcsinálni, és ő majd eldönti, hogy mi kerülhet egy ilyen javaslatcsokorba és mi nem. Tehát mi akadálya lett volna annak, hogy legalább megvizsgáljuk azokat a lehetőségeket, amik akár a forintosítást illetik, akár a szélesebb körű megoldási javaslatokat? Mi baja lett volna a Fidesz-KDNP-kormányzatnak abból, ha kijön egy számítás egy kutatás alapján, hogy mondjuk, iksz milliárd forintba kerülne forintosítani a hiteleket és megmenteni sok százezer adóst? Engem is az zavar, képviselőtársaimhoz hasonlóan, hogy ott van az a több százezer ember, aki nem tud végtörleszteni, az árfolyamgát nem érinti, mert elvesztette a munkáját, adott esetben a családja is ráment arra a stresszre és feszültségre, ami ezzel jár, nem képes a talpán maradni, a Nemzeti Eszközkezelő nem segít neki, mert hivatalosan nem "szociálisan rászorult", nem segít rajta senki, miközben önök segítséget ígértek nekik. Arra kérem önöket, hogy erre válaszoljanak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés