DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! 2010 óta a nagy ellátó alrendszerek teljes átalakítása, strukturális átalakítása zajlik, ami nagyon komoly sérelmeket és érdeksérelmeket okoz alkalmasint. Látnunk kell azonban azt is, hogy erre a bátor döntésre csak a Fidesz-kormány volt hajlandó, korábban ugyanezek a problémák fennálltak, amelyekkel szemben egyet tett meg a második Gyurcsány-kormány 2008-ban, fölvette azt a gigahitelt, amelynek most - ne felejtsék el! - éves törlesztőrészlete ezermilliárd forint. Mondom ezt mindazért, mert ha ebből az ezermilliárdból csak a felét kapná meg, mondjuk, az egészségügy, Magyarországon európai szintű lenne az orvosi és mindenféle egészségügyi, szakdolgozói személyzetnek a bére csak abból. (Dr. Józsa István: Ez nem igaz!)
Úgyhogy a bátorság ára, illetve a bátortalanság ára az, aminek most isszuk egyrészt a levét, és ezért van az, hogy bizony nem tudunk elegendő forrást keríteni arra, amit elődeink korábban már eltapsoltak. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés