DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Először is utalnék az általános vitában elhangzott bizottsági véleményünkre, amelyben kifejtettük, hogy az önálló képviselői indítvány számunkra túl aggasztó abból a szempontból, hogy túl nagy teret engedne az esetleges könnyítéseknek, különös tekintettel a szándékolt vegyipari, olefin-, illetve gyógyszeripari cégek tekintetében.

Nos, a helyzetet már akkor is vázoltuk, hogy megoldani szándékozunk, és ennek a megoldása egy bizottsági módosító indítvány lett, amelyet a mai napon megtárgyalt és egyhangúlag elfogadott a bizottságunk. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy szigorúan, kizárólagosan a vegyipari, olajipari és gyógyszeripari létesítményeknek azon körére vonatkozik, ahol a dohányosok részére a munka törvénykönyvében biztosított munkaköri szünettel, tűzvédelmi szabályokkal és a folytatott tevékenység jellegével összeegyeztethető "dohányzóhelyet nem, vagy csak az élet- és vagyonbiztonságot, valamint a nemzetgazdasági érdekeket jelentősen veszélyeztetve lehetne kijelölni" rész került, ami rendkívül fontos, mert ez nyilván, kifejezetten nagy vállalatokra, nagy cégekre vonatkozik, és semmiképpen nem jelenti azt, teszem azt, hogy kis asztalosipari cégeknél vagy benzinkúton kelljen zárt dohányzóhelyet kijelölni.

Az is fontos, hogy ebbe a módosító javaslatba belefoglaltuk azt is, ami kimaradt a korábbi törvényből, hogy nemcsak börtönökben, hanem átmeneti pihenőhelyet nyújtó úgynevezett fogdákban is lehetőség legyen a dohányzóhely kialakítására. Ez volt az, amit maga a bizottság támogatott. Elnök úr, akkor most a két percet befejeztem.

Forrás: parlament.hu