DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Elnök Úr! Nem tudom, mire akar engem még ma rávenni, tömésről szó sincs. Azért, ha tömött liba formám van, azt megint megjegyeztem. Köszönöm.

Először is: ez egy szakma, amit mi művelünk, a másik szakma, amit önök művelnek. Ha ez egészségügyi kérdés, akkor tisztázzuk és szögezzük le, hogy ma nincs olyan berendezés, a hurrikángyártó hatalmas szélgépet leszámítva, amely egyértelműen biztonságosan azt a mennyiségű mérget és egyebet eltávolítaná ezekből a zárt helyiségekből, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy azt mondhatnánk, hogy ténylegesen elértük a célunkat. Tehát valódi légcsere, valódi, úgymond külső környezeti helyzetet létrehozni nem létezik, nem lehetséges. Gondolom, ön sem gondolja komolyan, hogy egy metróalagútnyi szélcsatornában kellemes lenne az ott-tartózkodás, mellette még esetleg egy cigaretta meggyújtása, ami nem lehetséges abban az őrületes szélben, vagy pedig olyan viharálló öngyújtók alkalmazása a bejáratnál, ami ezt mégiscsak lehetővé teszi.

A másik: nagyon örülök, hogy ön és benyújtó párttársai az alaptörvényt komolyan veszik, ezért Isten áldása önökre. Gratulálok, hogy ide is eljutottunk! Köszönöm.

Forrás: parlament.hu