DR. NAGY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A Szilágyi György képviselőtársam által elmondottak indítottak szólásra. Hiszen én meg voltam győződve arról, hogy ha valamiben egyetérthetünk a parlamentben, akkor az az, hogy a sportra és a sport támogatására szükség van. Egyetérthettünk volna abban is, hogy mindaz a lehetőség, amit a kormány megteremtett ezzel a lehetőséggel, hogy ezekből az adóforintokból támogatva lesznek, és támogatva lehettek a magyar sportágak, az egy jó cél. El vagyok keseredve azért, mert persze lehet nézni egy fél pohár vizet félig üresnek és félig telinek természetesen, de azt hiszem, hogy pont akkor, ahogy képviselőtársam is említette, amikor nehéz a gazdasági helyzet, fölismeri a kormányzat, hogy mekkora társadalmi szerepe és társadalmi jelentősége van annak, hogy támogatni kell ilyenkor a sportolást.
Szokták mondani, hogy amikor egy országban nagy nehézségek vannak, gazdasági nehézségek vannak, a legjobb forintok, a legjobb cél az oktatás, az iskola támogatása. Merem mondani, hogy a második pedig a sporté. Nézzék meg azokat az elkeseredett gyerekeket, akik céltalanul, unatkozva bolyonganak városokban, falvakban, mert nincs mit csinálniuk. Viszont a sport egy olyan célt adhat a gyermekeknek, olyan lehetőséget adhat a gyermekeknek, ami nagyon fontos. Említette képviselőtársam, hogy nehéz gazdasági helyzetben másra is lehetne költeni. Hadd mondjam azt, hogy 31 milliárd forintnyi támogatási igazolás érkezett összességében, ebből 24 milliárd forint kifizetése történt a cégek oldaláról, viszont 10,3 milliárd forint közvetlen adóbevétel, szja, járulék, áfa csökkentette máris ezeket a kiadásokat. Tehát az összes adóbevétel-kiesés, vagyis amennyibe került, az 13,7 milliárd forint.
Azt hiszem, óriási célt fogalmaz meg, és nagy segítséget jelent ma Magyarországon, ha a sportot akár ilyen módon, ilyen forintokból támogatjuk. Köszönöm szépen a lehetőséget.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés