DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Önök becsapták a nyugdíjasokat. Azt ígérték, megvédik a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat, ehhez képest százezreket sodortak kilátástalan helyzetbe. Mert mit is tettek? A már nyugdíjban lévő emberektől vonták meg a nyugdíjas státusukat. Így van, aki a garantált jövedelmét veszítette el, van, akinek megadóztatják a nyugdíját, van, akinek a vállalkozását tették tönkre, de az biztos, hogy mindannyian elvesztették a korábbi kedvezményekre való jogosultságukat, így az utazási kedvezményüket is.
Mit is jelent ez? Eddig, aki nyugdíjas volt, de nem volt még 65 éves, jogosult volt kedvezményesen utazni; nem ingyen, kedvezményesen. Budapesten eddig 3700 forintot fizettek a közlekedésért a 65 év alatti nyugdíjasok, a jövőben viszont 9800 forintért utazhatnak. Ez 264 százalékos emelés, miközben a nyugdíjasok ellátásait mindössze 4,2 százalékkal emelték. Nemrégiben Halász János államtitkár úr egy hasonló témájú, a rokkantak kedvezményeire vonatkozó kérdésre ezt a választ adta: e kedvezményezetti kör meghatározásánál fontos a legrászorultabbak érdekeinek figyelembevétele. Legyen nyugodt, képviselő úr, odafigyelünk erre - mondta.
Egyáltalán nem vagyunk nyugodtak, államtitkár úr. Hogyan is lennénk, mikor a BKV tájékoztatta az utasokat, hogy a kormányrendeletet mindeddig nem igazították hozzá a nyugdíjrendszer változásaihoz. Ez azt jelenti, hogy a kormányrendelet az újonnan bevezetett ellátásokban részesülők számára nem biztosít nyugdíjas utazási kedvezményeket. Jól látszik, a korhatár alatti nyugdíjak átnevezésének egyetlen célja volt: megvonni mindent, amit lehet, és elvenni azt, ami eddig járt; többek között azért, hogy ne kelljen utazási kedvezményt adni a korhatár alatti nyugdíjasoknak.
Azt ígérték, hogy megvédik a nyugdíjasokat. De azt, hogy ki a nyugdíjas, azt önök mondják meg. Ó, nem hazudtak, éppen csak az ígéretükhöz igazítják a helyzetet. Mindezzel nemcsak a nyugdíjas státusuktól megfosztottaktól vették el a biztonságérzetet, hanem minden nyugdíjastól. Hiszen pontosan látják és érzik ők is, hogy miként lehet egyik napról a másikra elveszíteni biztosnak hitt jogosultságukat. Alig két éve voltak a választások, de már szinte egy szó sem igaz a választási programjukból. Persze, nem sok eséllyel nyertek volna kétharmaddal, ha ezt mondják: elvesszük a nyugdíjpénztári befizetéseket, elvesszük a rokkantnyugdíjakat, elvesszük a nyugdíjasok kedvezményeit, csökkentjük a nyugdíjak értékét.
Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszter Úr! Mondja meg őszintén, akkor mégiscsak elveszik a nyugdíjasbérletet? És még milyen kedvezményeket vesznek el azoktól, akiknek elvették a nyugdíjas státusát? S mekkora kiadáscsökkentést várnak ezektől a megszorításoktól?
Végül arra adjon választ, államtitkár úr: a 65 év felettiek ingyenes utazási lehetőségét is meg akarja szüntetni - akarom mondani, meg akarja védeni - a kormány?
Várom megtisztelő válaszát, köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés