DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meglepetten hallgattam Répássy Róbert államtitkár úr expozéját. Meglepetten hallgattam, mert egy semmitmondó, üres és eufemisztikus expozé volt. (Babák Mihály: Na, tessék! Hova ragadtatja el magát!) Hogy ne essek magam is ebbe a hibába, világosan szeretném mondani, hogy ez az expozé hazug volt. Hazug volt, mert mellébeszélt, éppen a lényegről nem szólt, hogy miért került ide a parlament elé a törvény. Nem csupán az a probléma ezzel, hogy bennünket, országgyűlési képviselőket nem hitelesen tájékoztatott erről, hanem az ország nyilvánosságát nem tájékoztatták, nem tájékoztatják hitelesen ezekről a gondokról és a problémákról. (Babák Mihály: Akkor tessék elmondani!) Őszintén kellett volna beszélni, kell beszélni erről a törvényről.
Az expozéjában is számtalan frázis hangzott el, csupán részletesebb szabályokat hoztunk most a hatóság elnöke függetlenségének biztosítása érdekében, az alapjogok hatékonyabb érvényesülése fog bekövetkezni. Aztán folytatódott a kormánypárti vezérszónokok hozzászólásában ez a sorozat, hiszen Csöbör Katalin például úgy emlegette az önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt, amelyet tavaly év végén fogadott el a parlament, hogy az bizony nagy előrelépés volt ezen a területen, megfeledkezve az elmúlt húsz év ezen a területen elért eredményeiről, arról nem is beszélve, hogy pár hónap után most itt állunk, és éppen a módosításról beszélünk.
Aztán azt is kijelentette, hogy nem volt megfelelő az ombudsmani rendszer, és egy hatékonyabb szervezetrendszer kellett. Nem tudom, hogy ő honnét ismeri ezt a rendszert ilyen mélyen, hogy így, ex cathedra ki meri jelenteni ezt a dolgot, hiszen pálcát tör egy olyan rendszer fölött, ami, azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon azért hatékonyan működött, és számtalan nemzetközi jó tapasztalattal is bír. Aztán azt is mondta, hogy a kinevezési feltételek szigorítása növeli a hatóság, illetőleg a hivatal elnökének a tekintélyét. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban emiatt nincs tekintélye a hivatal elnökének? Valóban ez a gond és a probléma?
Aztán jött Vejkey képviselő úrnak, a KDNP vezérszónokának a kormánypártok által jól bevált kártyája, az összeesküvés, mert végre megtudhattuk, nincs itt másról szó, mint egy összesküvésről, ráadásképpen természetesen baloldali összesküvésről, nem minthogyha például nem szavazták volna meg a néppárti képviselők is az európai intézményrendszerekben az ezzel kapcsolatos kritikájukat. Miről szól akkor ez az ügy? Nincs tiszta igazság. Látszólag arról szól, hogy az Európai Bizottság egy kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen; egyébként megjegyzem, hogy nem csupán az adatvédelmi felügyeleti hatóság függetlenségének az ügyében. Ugyanilyen eljárás folyik a bírák szolgálati idejének felső korhatára miatt, illetőleg a bírói kar függetlenségének védelme érdekében, illetőleg a jegybank függetlenségének kérdésében.
Az adatvédelmi biztossal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás immár a második fázisba lépett, ami egy gyors intézkedést vár el az adott nemzeti kormánytól. Gondolom, azért is került ripsz-ropsz a parlament elé ez a törvényjavaslat, de azért érdemes az észrevételeket és a kifogásokat is megnézni, hiszen az egyik ilyen felvetett probléma az, hogy az adatvédelmi biztos helyett, az ombudsmani rendszer helyett egy adatvédelmi hatóság, állami hatóság kialakítása történt, továbbá idő előtt megszüntették a 2008-ban kinevezett Jóri András megbízatását, ezzel megsértették a biztos személyének a függetlenségét. Továbbá az Európai Unió és valamennyiünk irányelve egy olyan felügyeleti rendszer létrehozását várja el a tagállamoktól, amely teljesen független.
Nos, tehát úgy tűnhet, hogy ezek a gondok és ezek a problémák az Európai Uniótól indulnak el, pedig azt hiszem, leszögezhetjük, hogy ezek belső hiányosságok, belső gondok, és engem igazából az is zavar, hogy sajnos ezek inkább külső nyomásra jelennek meg itt a parlament előtt, mintsem a kormány belső meggyőződéséből. Ezért jól emlékszünk arra, hogy az elmúlt év második felében, a sarkalatos törvények tárgyalása során az ellenzéki pártok mily sok észrevételt tettek a különböző törvényjavaslatokkal kapcsolatosan, és próbálkoztunk az alkotmánytól a választójogi törvényig bezárólag olyan megoldásokat javasolni a kormánypártoknak, ami Magyarországot a jogállami pályán, a demokratikus térfélen tartja, ahol egy nyitott és demokratikus társadalom rendszerét tudnák biztosítani, de önök sajnos ezzel a törvénnyel is túllépték ezeket a határokat.
Itt nem az Európai Uniónak való megfelelésről van tehát szó elsődlegesen. Egyébként arról az Európai Unióról beszélünk, amelyhez mi önállóan, önkéntesen csatlakoztunk, és amelynek a lényege, azt gondolom, hogy egy értékközösség, és ezeket a szabályokat mi önként vállaltuk, és akkor működnek igazából, ha a tagállamok ebben bensőleg hisznek, azonosulnak ezekkel a szabályokkal, és nem pedig kívülről ránk kényszerített formális kötelezettségnek tartják. Én úgy gondolom, hogy leginkább Magyarországnak, a magyar állampolgároknak, a magyar polgároknak az érdeke, hogy többek között az adatvédelem területén egy jobb, nyitottabb, demokratikusabb szabályozás történjen.
Mennyire tesz eleget egyébként ezeknek az elvárásoknak ez a törvény? A három felvetett problémával kapcsolatosan az a helyzet, hogy az egyeztetési kötelezettséggel kapcsolatos észrevételre tudtommal az Európai Bizottság azt mondta, hogy az rendben van, noha emlékezetem szerint Jóri András az elmúlt év végén súlyos kritikákkal illette az egyeztetést, amely formális volt. A többi felvetést már itt említettem, az adatvédelmi biztos helyett adatvédelmi hatóság létrehozása, illetőleg az ombudsman megbízatásának az idő előtti megszüntetése volt a kritika tárgya.
Hogyha ezt a törvényjavaslatot megnézzük, akkor azt gondolom, könnyen belátható vagy talán el is fogadható, hogy bizony ezek meglehetősen formális változtatások. Ha ugyanis a hatóság vezetője hamis vagyonbevallást tenne, erre az esetre tartalmaz szabályozást ez az új törvény, ebben az esetben a hatóság vezetője bírósághoz fordulhatna a döntés ellen, amennyiben a köztársaság elnöke felmenti.
(12.30)
Egyébként meg kell hogy jegyezzem, hogy nyilván ez egy eléggé abszurd és extrém eset, el sem tudom képzelni, hogy ilyen megtörténik, arról nem is beszélve, hogy egyébként ebbe a vagyonbevallásba csupán két személy, a miniszterelnök és a köztársasági elnök pillanthat bele, és nem hiszem, hogy ezt a vagyonbevallást lapozgatnák ők. No, tehát egy olyan szabályt változtattak, ami azt gondolom, hogy a hivatal vezetőjének a függetlenségét nem növeli.
Nem egy mellbevágó lehetőség az sem, hogy az országgyűlési bizottságok ülésén részt vehet, ehhez képest sokkal inkább mélyebb, érdemibb részvételt el tudnék én képzelni az adatvédelmi hatóság vezetője számára, többek között például a parlament ülésén való részvételről és különböző, ehhez tapadó jogosítványokról van szó.
Tehát a gond az, hogy önök felszámolták az ombudsmani hivatalt, annak függetlenségét. Azt gondolom, itt nem mindegy, hogy egy hatóságról beszélünk vagy egy független ombudsmani rendszerről, egy független adatvédelmi biztosról, egyáltalán nem biztos. Leszámoltak annak korábbi vezetőjével, Jóri Andrással, ez a másik probléma. A harmadik probléma, ami itt a vitában azért több hozzászólásban előjött, hogy többen negligálják ennek a jelentőségét, hogy nem ez a legfontosabb kérdés, vannak ennél fontosabbak.
Biztos, hogy vannak fontos vagy fontosabb kérdések, de azt gondolom, hogy az adatvédelem egy nagyon fontos területe a demokráciának. Fontos, mert az állampolgárok adatairól van szó; fontos azért, mert itt a vitában is több olyan konkrét esetet, problémát vetettek föl, amely azt mutatja, hogy bizony nem működik teljesen jól ezen a területen a magyar adatvédelmi rendszer. Nem mindegy az, hogy hogyan kezelik az állami szervek az állampolgárok adatait, mennyire transzparens, mennyire átlátható ez a rendszer, mennyire független a kormányzattól, az állami szervektől annak érdekében, hogy az állampolgárok adataival ne éljenek vissza.
Sajnálatos módon nyilvánvaló, hogy ehhez a törvényhez csak abban a keretben lehet hozzányúlni, mint amit a javaslat tartalmaz, holott sokkal mélyebb gondok és problémák vetődtek, vetődnek fel ezzel kapcsolatosan, már a tavalyi vita is utalt erre. De sajnos ilyen szempontból magát az alaptörvényt és valamennyi sarkalatos törvényt idecitálhatnánk, és mondhatnánk azt, hogy bizony rászorulnának arra, hogy átgondoljuk ezeket, hogy újraszabjuk, és ne csupán formálisan tegyen eleget a kormány ezeknek a módosítási igényeknek, merthogy most ez történik. S ennek egyébként mi súlyos árát fizetjük (Babák Mihály: Mire tetszik gondolni?), hiszen nyilvánvaló, hogy nekünk, Magyarországnak érdeke lenne mielőbb rendezni ezeket az eljárásokat annak érdekében, hogy szélesebb körben helyre tudjuk állítani a demokratikus rendet, hogy a gazdasági válság és a szociális válság különböző problémáin úrrá tudjunk lenni mielőbb. Nem elegendő erről az egy törvényről beszélni, egy egész csomagot kellett volna idehozni, határozottan, nyíltan és őszintén elmondani, hogy ezekkel mi a gond, és változtatnunk annak érdekében, hogy Magyarország újra visszatérhessen az Európai Unió demokratikus országainak a közösségébe, és azokkal a társadalmi és gazdasági problémákkal hatékonyan szembe tudjunk nézni és fel tudjunk lépni, ami ma Magyarországon gond.
A Demokratikus Koalíció ezt a törvényjavaslatot nem támogatja. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Nincs olyan.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés