HARANGOZÓ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, ez a történet, amiről most itt beszélünk, valamikor a '90-es évek elején kezdődött, amikor is a vidék, a falvak életét megszervező szövetkezeti, állami gazdasági, ÁFÉSZ-rendszert úgy sikerült egyik napról a másikra szétverni, hogy nem lett kitalálva, hogy az az akkor még csak másfél millió ember, aki elvesztette a megélhetési, jövedelemszerzési lehetőségét, munkahelyét, milyen lehetőséghez fog majd hozzájutni, hol fognak majd dolgozni. Azt hiszem, hogy akkor az az illúzió volt az akkori döntéshozókban, hogy majd a rendszerváltás következtében Magyarországra majd bejönnek olyan modern termelőeszközökkel, kapacitásokkal bíró nagy vállalkozások, gyárak, amelyek majd nagyobb hozzáadott értékű termékeket fognak előállítani, aminek majd lesz a világban piaca, és ez majd annyi munkaerőt fel fog szívni, hogy a vidéken munkahelyét elvesztő másfél millió embernek is megélhetést fog biztosítani.

Hát mára bebizonyosodott, hogy ez egy illúzió volt, hiszen ezeknek az embereknek nemhogy nem sikerült munkahelyet teremteni ezekkel a bejövő modern és nagyobb hozzáadott értékű termelést végző gyárakkal, vállalkozásokkal, hanem még az ő utódaiknak sem sikerült megoldani egyáltalán a foglalkoztatottságát. Mára egy olyan borzasztó nihil és kilátástalanság alakult ki emiatt vidéken, ami nemcsak azt a megoldandó feladatot teszi most ide elénk, hogy ezeknek az embereknek kéne valahogy munkahelyet biztosítani, hanem sajnos generációk nőttek már föl úgy, hogy a családban nem láttak embereket dolgozni. Úgyhogy nemcsak arról van szó, hogy valahogy munkahelyeket kell teremteni, hanem sajnos ezen emberek nagy része ma már nem is alkalmas arra, hogy piaci alapon munkát tudjanak vállalni. Teljesen illúzió az, hogy ezekben az elmaradott térségekben lévő falvakban piaci alapon, piaci vállalkozásokkal majd munkahelyeket tudunk teremteni ezeknek az embereknek.

Nagyon örülök annak, hogy eddig a magyar politika mára eljutott, és azt gondolom, itt végighallgatva a parlamenti felszólalásokat, talán ebben nincs is vita. Ezért számomra egyértelmű, hogy ha ezt a problémát valahogy kezelnünk kell, akkor nyitnunk kell a szövetkezeti világ felé, és ebben igenis szerepet kell adjunk a szociális gazdaságnak, a szociális szövetkezetek működési feltételei javításának is. Azt hiszem, még talán ebben sincs vitánk, úgyhogy első ránézésre még örülhetnénk is annak, hogy most a szociális szövetkezetekről szóló módosításokról beszélünk. Mert a szociális szövetkezet - bár államtitkár úr is azt mondta, hogy ez új típusú szövetkezés -, azért tudjuk, nem egészen új, hiszen egy 2006-os törvény teremtette meg ennek a lehetőségét, és ma már körülbelül 300 ilyen szociális szövetkezet létezik Magyarországon. Azonban azt látjuk, hogy valamiért mégsem működött igazából.

Ezért valóban szükség van arra, hogy tekintsük át, hogy ha eddig nem működtek, akkor mi igazából ennek az oka, miért is nem tudott ez egy sikertörténetté válni, és ha megnézzük az előttünk lévő törvénymódosításokat, sajnos azt hiszem, erre nem igazán ad választ. Hiszen véleményem szerint az egyik legfontosabb probléma az, hogy ezeknek a szociális szövetkezeteknek meg kellene oldani azt, hogy értékteremtő tevékenységet tudjanak végezni a szociális szövetkezet tagjai. Ahhoz, hogy ők értékteremtő tevékenységet tudjanak végezni, meg kell oldani azt, hogy beruházási támogatásokhoz juttassuk őket. Hazai források erre nagyon korlátozottan állnak rendelkezésre. Annak a feltételeit kéne megteremteni, hogy uniós támogatási forrásokból lehessen beruházási támogatásokat nyújtani.

Tudjuk nagyon jól, hogy alapvetően elmaradott falvakról beszélünk, ahol legnagyobb mértékben munkahelyet, foglalkoztatási lehetőséget a mezőgazdaság kereteiben lehetne biztosítani. Az uniós feltételeknél azt a megoldást kellene megtalálni, hogy hogyan lehet a mezőgazdasághoz kötődő tevékenységet akár 100 százalékban beruházási támogatással vagy az atipikus foglalkoztatás keretében foglalkoztatási támogatással megtámogatni. Azt kéne kitalálnunk, hogyan lehet ezt a rendszert úgy összerakni, hogy ha tudjuk, hogy most piaci alapon nem fog működni, akkor a kezdéskor el tudjuk indítani akár 100 százalékos támogatással ezeket a szövetkezeteket, és szépen egy degresszív rendszerben - mondjuk, öt év alatt - átterelni őket egyre inkább a piaci működés irányába. Milyen feltételeket kell ehhez hozzátenni? Erre ebben a törvénymódosításban még csak utalást sem látunk.

Az is egy fontos tapasztalat, hogy vannak jó példák a korábbi szociális szövetkezetekből is, hogyha végignézzük őket. Polgármester asszony is egy pozitív kezdeményezésről, pozitív tapasztalatról számolt be. Ha a dolog egyébként, ami előttünk áll, a törvényjavaslat arról szólna, hogy amiről polgármester asszony beszélt, annak a feltételeit tisztázzuk és teremtsük meg a törvénymódosítás kapcsán, akkor szerintem ez a törvénymódosítás teljesen rendben lenne, csak pont ezt nem látom benne.

Ugyanis az is látszik, hogy amíg egy-egy településen, ha van egy jó polgármester vagy egy jó szervezője egy-egy ilyen szociális szövetkezetnek, akkor tud a dolog működni, és nemcsak egy, de több ilyen jó példát is ismerünk. Országos szinten azonban ezek a szociális szövetkezetek nem fognak tudni életképesen működni. Akkor fognak tudni életképesen működni, hogyha valamilyen szervező erőt rakunk mögé. Tudjuk nagyon jól, hogy a '90-es évek előtt is a kisgazdaságok, a háztáji termelés azért működött, mert volt ÁFÉSZ, ahová be lehetett vinni a terméket. Ott voltak a szövetkezetek, állami gazdaságok, amelyek a szaktudást tudták a termelés mögé rakni, részt vettek a termelésirányításban, megoldott volt a feldolgozás, az értékesítés. Ha ezt a rendszert nem tudjuk mögétenni, akkor belerángatunk embereket egy olyan kezdeményezésbe, ami nem lesz életképes. Ha nem tesszük mögé, hogy a foglalkoztatásban a bért miből fogjuk az első, a kezdeti időszakban minél nagyobb mértékben támogatni, aztán szépen, ahogy ez életképessé válik, csökkenteni, akkor megint valami olyanba fogjuk belerángatni az embereket, ami nem kínál tartós megoldást az ő problémáikra.

Olyan rendszerben lehet, hogy működni fog, mint korábban, hogy amíg a támogatást adjuk, amíg a közfoglalkoztatás egy speciális formájaként működik a szövetkezet, addig életképes lesz, na de ebből települési vagy térségi szinten gazdaságfejlesztés nem fog megszületni. Ezért szerintem például annak van értelme, hogy ne csak szociális szövetkezetekről beszéljünk, amikor mondjuk, önkéntes alapon valamilyen tevékenység elvégzésére emberek szövetkeznek, és ezt a tevékenységet ennek a speciális vállalkozási formának a keretében elvégzik, hanem legyenek foglalkoztatási szövetkezetek is. Az én értelmezésemben egy foglalkoztatási szövetkezet valahol inkább a települési vagy faluszövetkezetek környékén lenne életképes. Egy ilyenfajta foglalkoztatási szövetkezetbe már van értelme bevonni az önkormányzatot vagy akár a kisebbségi önkormányzatot is, amikor is a település, a településen élők abban fognak össze - önkormányzat és a településen élők és az ott lévő civilek is akár -, hogy a település és a környékén lévő munkalehetőségeket számba vegyék, és az éppen aktuálisan adódó munkalehetőségbe szervezzék be azokat az embereket, akik a szövetkezet tagjai. Ha csinálnak, mondjuk, egy fóliasátras paradicsomtermelést, amikor ennek vannak a munkálatai, akkor abban tevékenykednek, amikor erre nincs lehetőség, akkor akár részt vesznek munkaerő-kölcsönzési formákban is, és amikor turisztikai szezon van, akkor abban vesznek részt.

(22.50)

Ilyen módon a település és környezetének feladatait nagyon jól meg lehet egy foglalkoztatási szervezetbe szervezni, de az egy egészen más modell, mint ha azt mondjuk, hogy az Országos Roma Önkormányzatnak 500 fős kontingensekbe odaadunk egy ilyen támogatott munkaerő-kölcsönzési lehetőséget.

Szerintem ez valami egészen másról szól, aminek nem sok köze van, vagy inkább talán azt is mondhatjuk, hogy semmi köze nincs a szociális gazdaságfejlesztéshez. Én is azt gondolom, hogy ez inkább egyfajta biznisz, meg talán a választásokra való felkészülés is.

Fontos és helyes, előrelépés irányába mutató javaslatnak tartom azt, hogy megteremtjük a lehetőségeket a közcélú és a közfoglalkoztatásban való részvételre is a szociális szövetkezeteknek. De ahogy többen, utoljára Gúr képviselőtársam is beszélt róla, ez a kétéves időintervallum megint eléggé rossz érzést kelt bennem. Ma tudjuk, hogy nincsenek ilyen közfoglalkoztatottak, akik ennek a feltételnek megfelelnek. Két év múlva nem pont választások lesznek, amikor már lesznek ilyen, kétéves közfoglalkoztatásban tartósan foglalkoztatott emberek, akiknek majd a választások előtt oda lehet adni a termelő kapacitásokat? Azt hiszem, hogy ezek más szempontból nagyon nehezen megmagyarázható javaslatok. Én örülnék neki, ha erre tudna nekem valaki más magyarázatot is adni, egyelőre még ilyet nem hallottam.

Ami szintén a vitában elhangzott, hogy komplex térségfejlesztési programokra van szükség, ezért én még egyszer azt javaslom, hogy ha foglalkoztatási szövetkezetekről beszélünk, akkor annak a feltételeit találjuk ki, hogy a települések, települési önkormányzatok és a településen élők hogyan tudják ezt a komplex fejlesztési, foglalkoztatási szövetkezetet megalkotni, és felejtsük el ezt az 500 fős munkaerő-kölcsönzős elképzelést. Ha valaki szerint ez egy jó elképzelés, akkor annak nem a szociális gazdaság keretében, hanem egy külön erre kitalált kezdeményezésben meg kell teremteni a feltételeit. Itt én semmiképpen nem érzem ezt indokoltnak.

Fontosnak tartottam volna azt is, ha valahogy megteremtjük annak a feltételeit, pontosan a komplex feladatok felvállalása érdekében, hogy például a normatívalehívásra jogosultak legyenek a szociális szövetkezetek. Ezt ugyan nem a szövetkezeti törvény szabályozza, hanem a szociális törvény, de a szociális törvényben jelen pillanatban a szociális szövetkezetek nem jogosultak ilyen normatíva lehívására. Ha komolyan vesszük, amiről itt egész este beszéltünk, akkor érdemes lenne ehhez is hozzányúlni.

Összegzésképpen én azt gondolom, hogy a szövetkezet irányában tett lépések üdvözlendőek. Az, hogy a kormányzat is gondolkodik azon, hogy hogyan lehet a szociális szövetkezetek felé nyitni, és annak a lehetőségeit megteremteni, hogy ők - főleg, ha van mögöttük egy szervező, integrátor erő is - hogyan tudnak minél több, jellemzően ma vidéken, a kistelepülésen, falvakon élő embernek jövedelemszerzési lehetőséget, nem feltétlenül teljes foglalkoztatási lehetőséget, de legalább jövedelemszerzési lehetőséget biztosítani, az egy jó irány. Ami egyelőre előttünk van, azt hiszem, hogy ehhez kevés, de remélem, hogy - ahogy Patay képviselőtársam is elmondta - lesznek itt még más javaslatok is, amik egy kicsit megnyugtatóbb összképet fognak adni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu