DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány szó, gondolat az elhangzottakhoz. Hogy pénzbe kerül, költségvetési vonzata van mindennek, ez a világ. Mégis úgy számolom ezt, mint közgazdász is, meg úgy is, mint politikus is, hogy itt a bevétel olyan jelentős lesz.
Nem azért, mert áruljuk a világörökségi portékákat, bár hát a tokaji vidék terméke a piacra kerül, de inkább a kincstári vetületére gondolok. Azok a helyek, ahova a világörökség megtekintésére emberek eljönnek Stockholmból és Albuquerque-ből, Los Angelesből és Tokióból, azokon a helyeken ők bemennek a vendéglőbe, megszállnak valahol, és azoknak az eladott portékáknak van egy jelentős adóvonzata.
Tisztelt Országgyűlés! Nekünk az a fő fejfájásunk, ugye, a költségvetés. Hát az adóbevétel, az adójövedelem azért, mert ott emberek megfordulnak, nem jelentéktelen. Olyan hipotézis alapon mondom még, és kész vagyok magam vagy a munkatársaimmal számításokat csinálni - valamikor csináltam más vidékre, akkor a turizmus vagy a sport kapcsán, de most ennek kapcsán is -, hogy olyan jövedelem származik a magánszférában meg a kincstári szférában is, hogy az egész világörökségi komplexum vagy az egész nagy dolog finanszírozása sokkal kevésbé lesz fejfájás, mint ahogy ez így elsőre tűnik.
Amikor azt mondjuk, hogy hát a kormány; persze, a kormány, de az elsődleges feladata nem az, hogy fizessen. (Az elnök csenget.) Lejárt az időm?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés