NÉMETH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az új egyházügyi törvény - egyébként ebből a szempontból nagyon helyesen - kizárja az elismert egyházak köréből a szcientológiát. A szcientológusok tevékenységéről egy korábbi, 2010. év végi interpellációmban már értekeztem, és akkor is elmondtam, hogy szerintünk Magyarország és a magyar társadalom számára veszélyes csoportosulásról van szó, amit a világ több országában már betiltottak, vagy éppen erős ellenőrzés alá vontak. A válaszoló államtitkár úr akkor elmondta, hogy az akkor még csak készülő egyházügyi törvény, ha nem is külön erre kihegyezve, de végeredményben elveszi az egyházi státust tőlük, ezzel indirekten is elismerve és egyetértve a Jobbik véleményével, és a kormány is bevallotta, hogy valóban káros ez a szervezet. Éppen ezért az erre az interpellációmra akkor elhangzott választ el is fogadtam, így erre most külön nem is térnék ki.

Jelenlegi kérdésem inkább technikai jellegű lenne. A szcientológia magyarországi szárnya 1991 óta működik hazánkban, mégpedig a Magyarországi Szcientológia Egyház nevet használva. Mivel 2012 elejétől jogilag nem egyház a szcientológia, ezért jogosan vetődhet fel bennünk a kérdés, hogy ha valóban nem egyház, akkor nem tartozik-e a megtévesztés kategóriájába, hogy a szcientológusok továbbra is használhatják, használják a Magyarországi Szcientológia Egyház elnevezést. Ha pedig igazam van, akkor a megfelelő szervek mikor fogják őket felszólítani a névváltoztatásra, hiszen maga a szervezet azóta is tovább folytatja a tevékenységét, ugyanezen név alatt, bár már csak egyesületi jogkörben. Ezért kérdezem a tisztelt államtitkár urat, hogy milyen lépéseket tesz a kormány annak érdekében, hogy a szcientológusokat törvényes útra terelje, és esetleg felszólítsa őket a törvény szellemében való névváltoztatásra.

Várom megtisztelő válaszát az államtitkár úrnak. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu