SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Elnök úr, nem tudom, hogy emlékeznek-e ebben a Házban, nem tudom, államtitkár úr hol járt akkor, amikor a tb-mentő akció volt. Kik azok a képviselők, akik ott voltak azokon a tüntetéseken és azokon a demonstrációkon? Itt ülnek ebben a két sorban. Ennyit a mi liberális elődeinkről.

Ez a negyedik megszólalás ma a parlamentben az egészségüggyel kapcsolatban, és még csak fél három van. Valami baj csak lehet az önök intézkedéseivel (Moraj, közbekiabálások a kormánypártok soraiból.), ha minden címlapon, az önök kedves napilapjainak címlapján is az egészségügyi anomáliák vannak. Úgy értékeljük: a magyar egészségügy nem a Semmelweis-terv által lefektetett úton halad, és itt van egy settenkedő jogalkotás, és van egy késlekedés, ami a magánbiztosítás és a magánpraxis felé mutat, és hiába beszélnek egységes kockázatközösségről, ennek egyelőre mindenféle baját látjuk.

A kapacitásszűkítés - ha másképpen is hívja - és a jelentős mértékű elvándorlás már nagyon komoly veszélyeket hordoz a zavartalan ellátásban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Úgy gondolom, hogy ez a válasz így elfogadhatatlan, mint ahogy az összes eddigi válasz is elfogadhatatlan volt.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu