DR. HORVÁTH ZSOLT (Veszprém) (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az általam benyújtott két módosító... (Felcsípteti a mikrofonját. - Dr. Lamperth Mónika: Igen, ez így jobb, ha fölteszed.) Elnézést.
Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az általam benyújtott két módosító javaslatot szeretném röviden indokolni, illetve egy esetben tennék egy még rövidebb indoklást annak megerősítésére, hogy egy ellenzéki képviselőtársam által benyújtott módosító javaslatot miért nem támogattunk ebben az esetben.
Mint ahogy tegnap este is az általános vita során elmondtuk, ez a rövid törvénymódosítási javaslat beleillik abba a kormányzati szándékba, amely 2010 óta ezt a jelenlegi kormányzatot jellemzi, nevezetesen: minden eszközt szeretnénk megragadni annak érdekében, hogy a bírósági eljárások, a peres eljárások ésszerű határidőn belül, hatékony formában tudjanak előrejutni és így ítélettel befejeződni. Ennek megfelelően ez a mostani törvényjavaslat is ezt a célt szolgálja.
Nevezetesen, arról van szó, hogy a következő időszakban, ha ez a törvénymódosítás életbe lép, akkor nem lesz lehetőség arra, hogy a hirdetményi kézbesítés szabályainak alkalmazása esetén bárki, akár rosszindulatból teszi, ezzel visszaélve, ezzel a lehetőséggel visszaélve elhúzza az eljárást, és megakadályozza azt, hogy az valóban hatékonyan, ésszerű határidőn belül fejeződjön be.
Az általam benyújtott módosító indítvány a törvényjavaslathoz igazából csak két nagyon rövid pontosítást tartalmaz, ebből én egyet szeretnék kiemelni, a 2. § rendelkezéseinek pontosítására tett javaslatomat. A törvényjavaslat szerint a hirdetményi kézbesítésre akkor is sor kerül, ha az idézés szabályszerű kiküldése ellenére az idézés kiküldésétől számított 30 napon belül nem állapítható meg, hogy a fél idézése szabályszerűen megtörtént-e. A módosító javaslatom egyértelműbb szabályozást kíván adni annak érdekében, hogy a kézbesítés szabályszerűségének megállapíthatósága érdekében a 30 napos határidő mindenképpen biztosításra kerüljön, és csak ezt követően legyen elrendelhető a hirdetményi kézbesítés.
És ahogy említettem, szeretnék egy mondatot mondani arról a Schiffer képviselő úr által benyújtott módosító indítványról, amelyet tegnap a bizottsági ülésen nem tárgyaltunk. Alapesetben ez az eljárás abban az esetben kerül érvényre egy bírósági eljárás során, hogyha egy korábban már a perbe beavatkozott fél megbízása, hirdetményi kézbesítésre történő megbízása megszűnt, azt nem újították meg, és továbbra sincs belföldi lakóhelye. Schiffer képviselő úr arra tett indítványt, hogy mindenképpen vizsgáljuk meg annak a lehetőségét, hogy mielőtt az ügygondnok kirendelését helyeznénk előtérbe, vizsgáljuk meg azt egy online rendszeren belül, hogy továbbra sincs-e belföldi lakóhelye adott esetben a korábban perbe avatkozott félnek.
Nos, ebből is látszik, hogy ez egy dupla biztosíték lenne, hiszen ez az eljárási forma, amelyet jelen pillanatban megváltoztatunk, azokra az esetekre vonatkozik, amely esetekben a fél korábban már beavatkozott, a beavatkozás során megjelölte azt, hogy mivel őneki nincs belföldi lakóhelye, ezért a hirdetményi kézbesítés esetén kézbesítési megbízottat jelölt meg, de az megváltozott. Nos, annak az esete, hogy egy ilyen fél, mivel korábban is külföldön tartózkodott, korábban már beavatkozott, és azóta belföldi lakóhellyel rendelkezzen, és azt egyébként, mivel arra igény lett volna, nem jelentette be a bíróságon, ennek a lehetősége százalékban kifejezve a nullához tendál. Épp ennek megfelelően, mivel egyébként ez egy jó javaslat, de maga az eljárási forma is tartalmazza ezt, ezért nem támogattuk.
Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés