DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szépen köszönöm képviselőtársaimnak, hogy hozzászólásukkal gazdagították a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. Röviden szeretném elmondani képviselőtársamnak, Staudt képviselő úrnak, hogy nincs semmilyen mögöttes szándék, egyszerűen az általános gyakorlat, az általános tapasztalat az, hogy gyakran tapasztalják az állami szervek az állami perekben, az állami jogi képviselők is, hogy külföldi személyeknek nincs jogi képviselőjük, nincs meghatalmazottjuk a peres eljárásokban, vagy nincs kézbesítési megbízottjuk. Holott jogi személyek és jogi személyiségű társaságok esetében ez indokolt lenne.

Kivételesen is óvatosan közelítettük meg ezt a kérdést, de azt gondolom, nagyon fontos kérdésről van szó. Úgy látom, hogy van olyan ajánlás, van olyan módosító indítvány, amit az előterjesztők el tudnak fogadni. Így az 1. és a 2. esetében mindenképpen úgy ítéljük meg, hogy el tudjuk fogadni, illetőleg Schiffer képviselő úrnak a 4. ajánlási pontban tett indítványát a magam részéről támogatom. Nyilván azzal a meghagyással, amit mondtam a hatálybalépéssel összefüggésben. Ezt áttekintjük, megvitatjuk, és úgy ítélem meg, hogy be tudjuk ezt fogadni. A többivel kapcsolatban még gondolkodunk.

Nagyon szépen köszönöm, hogy hozzászóltak, és arra kérem a tisztelt képviselőházat, hogy támogassa az indítványt.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu