DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A január 1-jétől hatályos jogszabályok olyan bírósági igazgatási modellt hoztak létre, amelyben a központi igazgatási jogköröket gyakorló Országos Bírósági Hivatal elnökének tevékenységét csak erős kontroll mellett gyakorolhatja. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke feletti felügyelet három különböző elemből tevődik jelenleg is össze: az Országos Bírói Tanács ellenőrző felügyeleti szerepe, az Országos Bírósági Hivatal elnöke tevékenységének nyilvánossága és az OBH elnökének elmozdíthatósága. A jelen törvényjavaslat célja, hogy figyelemmel az Európa Tanács keretében működő Velencei Bizottság véleményére és a Magyar Bírói Egyesület korábbi javaslataira, tovább szélesítse az OBH elnökének tevékenysége feletti ellenőrzés minden elemét, ezen belül különösen az OBT felügyeleti funkcióinak erősítése a javaslat lényege.
Az Országos Bírói Tanácsnak mint ellenőrző szervnek függetlennek kell lennie az OBH elnökétől - erről a hatályos törvény is rendelkezik -, az előttünk fekvő javaslat arra törekszik, hogy ezt a függetlenséget tovább erősítse. Így a javaslat tartalmazza, hogy az OBT saját költségvetését önállóan határozza meg, és az OBT költségvetése az OBH költségvetésén belül elkülönítetten szerepel. A javaslat további eleme, hogy zárt ülés elrendelése esetén csak az OBT tagjai vehetnek részt az ülésen, és további személyeknek csak az OBT engedélyezheti a jelenlétet. Az OBT függetlenségét erősíti továbbá a tanácskozási jogkörrel részt vevők körének bővítése, így a legfőbb ügyész, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és az OBT elnöke által meghívott civil szervezet képviselői.
A javaslat célja a fentieken kívül az OBT ellenőrzési kontrolljogainak erősítése, amely által érdemben befolyásolni tudja az OBH elnökének igazgatási tevékenységét. Így tehát a bírói kinevezésnél az OBT ajánlást ad ki arról, hogy az OBH elnöke milyen esetekben térhet el a rangsor első helyén állótól a rangsor második vagy harmadik helyén álló irányába, továbbá ha az OBH elnöke a rangsor második vagy harmadik helyén álló pályázót kívánja kinevezni, ehhez a jövőben az OBT egyetértése szükséges. Azaz az OBT vétójogot gyakorol az általa elfogadott ajánlás alapján.
További fontos eleme a javaslatnak a bírósági vezetők kinevezésénél, ha az OBH elnöke olyan bírót kíván vezetővé kinevezni, aki nem nyerte el a véleményező szervek többségének támogatását, akkor ehhez az OBT egyetértése szükséges a jövőben.
A javaslat továbbá tartalmazza, hogy az ügyek áthelyezése körében az Országos Bírói Tanács ajánlást ad ki, amelyet az OBH elnökének az ügyek áthelyezése során figyelembe kell venni, és az OBT ellenőrzi az ajánlás betartását.
(16.10)
A fentieken túlmenően az OBT igazgatási jogosítványai is bővülnek, az alábbi jogkörök kerülnek át az OBH elnökétől az Országos Bírói Tanácshoz: a bíró lemondása esetén hozzájárulás, hogy a lemondási idő 3 hónapnál rövidebb legyen, illetve a bíró mentesítése a lemondási időre vagy egy részére a munkavégzési kötelezettség alól; a bíró nyugállományba helyezése vagy a felső korhatár elérése esetén döntés a felmentési időre vonatkozóan a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejéről; felmentés adása a bírósági vezető és a vezetése alatt álló szervezeti egységben bíráskodó hozzátartozója közötti összeférhetetlenség esetében; a szolgálati bíróság ügyrendjének elfogadása és az ügyek soron kívüli intézésének elrendelése.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A javaslat érinti az OBH-elnök tevékenységének nyilvánosságát is, mivel az Országgyűlés általi ellenőrzési lehetőség tovább szélesedik. A javaslat újabb beszámolási kötelezettséget ír elő az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előtt évenként, az évi rendes beszámolók között, valamint az OBH elnöke által készítendő beszámolók tartalmát pontosabban meghatározza. Végül a javaslat számos olyan rendelkezést tartalmaz, amelyek a törvény előírásainak pontosítására irányulnak, a könnyebb értelmezhetőség jegyében.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a fentiekre tekintettel a T/6393. számú törvényjavaslatot szíveskedjenek támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés