DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Bárándy Képviselő Úr! Ezeket a vitákat már lefolytattuk, tehát mind a ketten tudjuk, hogy a bírósági törvény vagy törvények vitájában ezeket az érveket már ütköztettük.

Én arra hívom fel a figyelmét, hogy az az OIT, amelyet 2012. január 1-jén váltott fel az új igazgatási modell, már régen nem az 1997-es hatáskörökkel rendelkezett, mert időközben az OIT egyetértésével, és részben egyébként az OIT elnökének kezdeményezésére, úgy változtatta meg az Országgyűlés 2010. év végén a bírósági igazgatási modellt, hogy számos hatáskör az OIT elnökének egyszemélyes hatáskörébe került.

Kíváncsi lennék, és kicsit félve is mondom ezt a javaslatomat, hogy ha majd összehasonlítjuk ezen törvényjavaslat elfogadása után, hogy melyek azok az igazgatási jogkörök, amelyek az OBT testületi hatáskörében vannak, és melyek azok, amelyek az OBH elnökének a hatáskörében maradtak, és összehasonlítanák a 2011. december 31-ei állapottal, akkor rájönnének, hogy szinte majdnem azonos ez a két hatáskör: az OIT testületi hatáskörébe és az OIT elnökének egyszemélyes hatáskörébe hasonló hatáskörök, nem mondom, hogy teljesen azonos, de hasonló hatáskörök kerültek.

Ezt csak azért említem, mert nagyon kíváncsi lettem volna, hogy ha a Velencei Bizottság megvizsgálta volna a 2011-ben működő OIT-ot és az OIT elnökének a hatáskörét, akkor vajon milyen véleményt mondott volna el, mert számos kritikáját, hogy csak egyet mondjak, például az elszámoltathatóság kérdését, pontosan az OIT-tal szemben is ugyanígy fel lehetett hozni. Minden tanulmány azt mondta, hogy az elszámoltathatóság tekintetében az OIT és az OIT elnöke semmiben sem különbözik a jelenlegi elszámoltathatóságtól, de hozzáteszem gyorsan, azért, mert az elszámoltathatóság növelése a függetlenség csorbítását is jelenti egyben.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu