FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. "Kinyújtja segítő két kezét népének, Ezer sebből vérző Tátra-felvidéknek." Tisztelt Képviselőtársaim! A Kárpátia zenekar egyik dalának kiragadott sorai szent kötelességünkre hívják fel a figyelmet, vagyis hogy az anyaország feladata a határainkon túlra szakadt testvéreink védelme. A Jobbik Magyarországért Mozgalom nem győzi hangsúlyozni a kiállás fontosságát, hétről hétre hívjuk fel a kormány figyelmét az elmulasztott lehetőségekre.

A múlt héten, mikor a napirendet néztem át, örömmel fogadtam dr. Molnár Attila kormánypárti képviselő úr azon határozati javaslatát, amely a második világháborút követő felvidéki magyar kitelepítésekről emlékezett volna meg. Sajnos ezen napirendi pont tárgyalására nem került sor. A kormánypárti többség minden bizonnyal azért hátrált meg, mert tisztában vannak azzal, hogy a kormány által hangoztatott nemzetpolitikai fordulat ugyanúgy hamvába halt, akárcsak a gazdasági szabadságharc.

Tisztelt Országgyűlés! Egyáltalán milyen evolúciós jellemfejlődés kellett ahhoz a Fiatal Demokraták Szövetségének, hogy nemzetpolitikai fordulatról beszélhessenek azok után, hogy 1990-ben még felháborodottan kivonultak a parlamentből Trianon hallatán? Két évtized bűnös ellenkezése, cinkos hallgatása és áruló asszisztálása után végül azonban valóban csak lózung maradt a jobbliberális kampányígéret.

A bilderberges Martonyi János külügyminiszter nevével fémjelzett tárca ugyanis semmit sem valósított meg a kormány ígéreteiből, becsődölt nemzetpolitikája és külpolitikája semmiben sem különbözik az MSZP-SZDSZ befekvő, meghunyászkodó diplomáciájától. Jól példázza ezt, hogy Martonyi János szinte az első között gratulált a szélsőségesen magyargyűlölő Robert Ficónak a közelmúltban történt választási győzelméhez. Ezek után már meg sem lepődünk, hogy Semjén Zsolt a nemzeti összetartozás bizottságában pedig azzal védte a külügyért, hogy Fico az utóbbi másfél évben nem tett magyarellenes kijelentést, majd azzal kommentálta az eseményeket, hogy az újonnan megalakuló szlovák kormánynak "kinyújtjuk a kezünket, hogy jelezzük, készen állunk egy pragmatikus megállapodásra".

Européer, magukat demokratának álcázó fideszes, KDNP-s és MSZP-s képviselők folyamatosan a meghunyászkodó párbeszédre törekednek, és a számunkra előnytelen, úgymond pragmatikus megoldásokat keresik, miközben nem akarják észrevenni, hogy a szlovák fél egyáltalán nem partner ebben. Kezet nyújtanak Ficónak, csak azért, mert az elmúlt másfél évben nem szidta a magyarságot, és elfelejtik, hogy a Robert Fico kormányzása alatt hozott súlyosan diszkriminatív nyelvtörvény, valamint a valamivel későbbi, az emberiességi jogokat sértő szlovák állampolgársági törvény napról napra elviselhetetlenebbé teszi felvidéki testvéreink sorsát, a jelenlegi jobbliberális kormány pedig ugyanúgy semmit sem tud felmutatni, mint balliberális elődei.

(1.40)

Sem a szlovák nyelvtörvénnyel, sem a szlovák állampolgársági törvénnyel nem szálltak szembe, csak várták a Brüsszelből érkező hazug instrukciókat.

Tisztelt Ház! A közelmúltban zajlott szlovákiai választások során az MKP nem jutott be a szlovák törvényhozásba, hiszen a magyarok többsége a szlovák-magyar vegyes pártot, a Most-Híd-at támogatta voksával. Ezzel a felvidéki magyarság feladta az etnikai elv alapján működő politizálást, amely most már világosan mutatja annak az asszimilációnak a végkimenetelét, amelynek során a felvidéki magyarság száma egy évtized alatt mintegy 62 ezer fővel csökkent. Nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen felvidéki testvéreink soha nem érezhették maguk mögött az anyaország harcias kiállását. A második világháború után a Beneš-dekrétumok alapján a teljes felvidéki magyarságot bűnösnek kiáltották ki, és közel 100 ezer honfitársunkat hurcolták el saját szülőföldjükről. Az önök sajnálatos asszisztálása mellett ezen dekrétumok megerősítést nyerhettek.

Kérem a kormányt, hogy nemzet- és külpolitikánk tekintetében ne csak szavazatcsalogató jelszóként használják a "nemzeti" kifejezést. A miniszterelnök úrnak üzenem, hogy a határon túli testvéreink odafigyeltek arra, amit mondott a kampányban, még ha a WikiLeaksen kiszivárogtatott orbáni gondolatok ennek éppen az ellenkezőjéről tesznek is tanúbizonyságot.

Az utolsó óra utolsó percébe értünk, tragikusan fogy a magyar a Kárpát-medencében. Elszakított testvéreink bíznak, mert a kettős állampolgárság megadása megcsillantotta számukra a reményt. Önök viszont történelmi lehetőségeket szalasztanak el gyáva kiállásukkal.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu