KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én valójában egy kérdésről, azonban egy központi kérdésről szeretnék beszélni az új parlamenti törvény, illetve Házszabály kapcsán, ez pedig a frakcióalakítás ügye.

Nem azért tartjuk ezt kiemelten fontosnak, mert szeretnénk hozzásegíteni vagy éppen szeretnénk megakadályozni azt, hogy a Demokratikus Koalíciónak is frakciója legyen ebben a parlamentben. Szeretném ezt a kérdést egy olyan elvi, a modern parlamentarizmus kérdéseit alapvetően feszegető témaként felvetni itt a Házban, aminek kapcsán talán ebben a konkrét ügyben is tisztábban fogunk tudni látni.

Azt gondolom, első ránézésre talán védhető az az álláspont, ami a javaslatban szerepelt, hogy csak olyan párt alakíthat frakciót a Magyar Országgyűlésben, amely indult a választásokon. Könnyű emellett érvelni, hiszen azt gondolhatjuk, hogy csak azoknak a politikusoknak, csak annak a programnak van legitimitása a választók szemszögéből, amire a választók ténylegesen szavazni tudtak. A helyzet azonban ennél egy kicsit bonyolultabb, és a kérdést akkor tudjuk tisztán látni és helyesen dönteni ebben a kérdésben, hogyha világossá tesszük azt, hogy itt két, nagyon különböző elv vagy szempont az, ami ütközik egymással. Az egyik a szabad mandátum elve, amiről nyilván nem kell hosszasan érvelnem, hogy miért egy rendkívül fontos elv, hiszen nagyjából a XVIII. század óta a parlamentarizmus logikája egyre inkább a szabad mandátum elvét követi.

A szabad mandátum elve nem arról szól, hogy a képviselő, miután megválasztják, azt csinál, amit akar, hanem a szabad mandátum elve arról szól, hogy a képviselő, miután megválasztják, mindenfajta befolyástól mentesen, csak és kizárólag a közjó érdekében, a saját lelkiismeretének megfelelően kell hogy eljárjon. Éppen ezért szabad a mandátum, mert valójában a kötött mandátum elve a modern parlamentarizmus keretei között, amikor a törvényhozásban nagyon komplex kérdéseket feszegetünk, nem alkalmazható. A kötött mandátum logikáját más intézmények csatornázhatják be a modern parlamentáris rendszerekben, például a népszavazás, ahol a választópolgároknak van lehetőségük arra, hogy konkrét kérdésekben úgymond megkössék a parlamenti képviselő kezét, és magukhoz vegyék a döntés jogát és lehetőségét.

A szabad mandátum elve tehát arról szól, hogy a képviselők befolyástól mentesen dönthessenek, és erről szól minden, a parlamentáris jogban bevett forma, hogy ezt az elvet megvalósíthassa. Ezért van mentelmi joga a képviselőknek, és éppen ezért nem értünk egyet a Jobbiknak azzal a felvetésével, hogy ezt a jogot elvegyük, hiszen a mentelmi jog biztosítja ezt a befolyásmentes döntéshozatalt.

Az más kérdés, hogy az LMP álláspontja éppen arról szól, hogy ez a fajta befolyásmentesség, ez a fajta mentelmi jog csak és kizárólag a parlamenti képviselői munkával összefüggő cselekedetre szorítkozzon. És erről szól az is, hogy a parlamenti képviselőknek egy időben meghatározott mandátumuk van, és ez alatt az időszak alatt lelkiismeretük szerint, szabadon döntenek a politikai kérdésekben.

Nyilvánvaló, hogy ez a szabad mandátum elve annak ellenére is érvényes, hogy nyilvánvaló: a képviselők nagyon világos politikai logikáknak alávetve dolgoznak, de ez jogi értelemben nem jelenti a szabad mandátum elvének a felrúgását vagy az elhagyását, hiszen saját akaratukból jogi értelemben továbbra is szabadon döntenek arról, hogy egy párt, egy frakció fegyelmének alávetik magukat.

És nyilván érvelhetünk a modern parlamentáris demokráciákban a mellett, ahol a pártok megjelenése hozza létre a politikai vagy a választói akaratot, hogy ez a fajta politikai természetű kötés, kötőaktus, ami a választáson megjelenik a választópolgár és az egyes képviselő között, hogy olyan erős legyen az, hogy pártokban politizálnak, hogy ez tulajdonképpen a szabad mandátum elvével egyenrangú elv legyen. Azonban ez nincs így. Nyilvánvaló, hogy az, hogy a parlamentben, a politikában pártok vannak, ez egy politikailag-szociológiailag rendkívül fontos fejlemény. Közjogi értelemben a pártoknak nincsen ilyen típusú mandátuma, ha úgy tetszik, hiszen a megválasztott képviselőknek van mandátuma, függetlenül attól, hogy független képviselők, vagy egyéni képviselők, akiket párt színeiben választottak meg, vagy pedig listás képviselők. A mandátumok között ilyen szempontból nincs különbség. Közjogi értelemben tehát nagyon nehéz amellett érvelni, hogy a pártokra ruházzuk át azt a mandátumot, amit a választók adtak, függetlenül attól, hogy az emberek valóban pártok listájára szavaztak.

(13.10)

Azért nem tudjuk ezt megtenni, mert amikor a pártokra szavaznak az emberek, az egy politikai és nem közjogi természetű mandátum, és rendkívül rossz úton járunk, ha ezt a politikai természetű mandátumot közjogi mandátummá akarjuk átalakítani. Mi van akkor, ha egy párt, amelyet egyébként a választók nagy többsége, mondjuk, 53 százaléka szavaz meg, lerak az asztalra egy olyan programot, amiben több a kép, mint a szöveg, viszont a választókkal érzékeltet mindenféle dolgot, például azt, hogy föl fog lépni a korrupció ellen, hogy megerősíti az alkotmányosságot és a parlamentáris demokrácia intézményrendszerét, vagy például egymillió munkahelyet teremt, vagy pedig földhöz juttatja a családi gazdaságokat, és ez a párt ezt a programot nem hajtja végre, sőt, ennek ellenkezőjét csinálja, amikor kormányra kerül? Mi van akkor, ha ebben a pártban lesznek képviselők, akik elkezdenek arról beszélni, hogy különböző oligarchák tartják fogva ezt a kormányt, ha lesznek olyan képviselők, akik folyamatosan szembemennek ennek a pártnak az akaratával, és mondjuk, alakítanak egy önálló pártot, egy önálló frakciót, és annak a politikának a jegyében próbálnak tovább politizálni, amit ez a párt ígért a választóknak, amire politikai felhatalmazása van?

E szerint a parlamenti törvény szerint ezek a képviselők, akik egyébként híven továbbviszik azt a programot, amire szavaztak az állampolgárok, nem fognak majd tudni frakciót alakítani, szemben azokkal a képviselőkkel, akik egyébként a választók akaratával szemben kormányozzák az országot. Azt gondolom, hogy ez nem helyes, éppen azért, mert - még egyszer mondom - a politikai típusú mandátumot és a közjogi értelemben vett mandátumot keveri össze, és ez nem tartható.

De van egy másik érvem is: mégpedig az, hogy amennyiben elérjük azt, hogy csak azoknak a pártoknak lehet frakciójuk, amelyek indultak is választáson, akkor olyan szinten bebetonozzuk a jelenlegi pártokat, olyan merevvé tesszük a politikai képviseletet, amire a magyar választóknak szerintem nincsen szükségük. Egy ilyen típusú szabályozás talán indokolt lehetett volna a rendszerváltás hajnalán, azokban az időszakokban, amikor a pártok folyamatosan szakadtak, a parlamenti frakciók folyamatosan megosztottak voltak bizonyos kérdésekben. És voltak is kelet-közép-európai országok, amelyek próbálkoztak ilyen típusú szabályozás elfogadásával, de ma már, azt gondolom, a magyar demokrácia problémája a pártok túlságosan erős bebetonozottsága és az a fajta pártokrácia, ami uralja a magyar közéletet, és ami megfosztja az állampolgárokat a valódi politikai részvétel lehetőségétől.

Éppen ezért van az, hogy az európai demokráciákban rendkívül kevés példa van arra, hogy ilyen típusú szabályozást elfogadjunk, éppen azért, mert ez ellentétes a szabad mandátum elvével, ami egy olyan alapelv, amit akkor is érvényesítenünk kell, ha éppen Gyurcsány Ferenc frakciójáról beszélünk, vagy éppen mondjuk, Ángyán József frakciójáról; bár nem akarom professzor urat nehéz helyzetbe hozni. Csak a jelenséget szeretném előidézni, hogy mindenkor előfordulhat a modern parlamentáris demokráciában, hogy a pártok logikája más, mint a szabad mandátum elvéből következő parlamentáris logika. És előfordulhat olyan, amikor a választóknak az az érdekük, hogy elváljon egymástól az, aminek el kell egymástól válnia. Éppen ezért az LMP ezt a pontját ennek a javaslatnak különösen nem tudja támogatni.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az LMP és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu