SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én akkor nem saját magamra, hanem Wintermantel képviselő úrra szeretnék reagálni, aki azt mondta, hogy különböző választói érdekek vannak, akik egyéniben jutnak be, és hasonlók. Valóban, önnek igaza van, és ez látszik egyébként. Nagyon helyesen mondta Schiffer András, az látszik az önök tevékenységéből, hogy önök polgármesterek, fővárosi közgyűlési tagok és országgyűlési képviselők.
Mit tettek önök? Pontosan azzal a kerületi lobbival, amivel a fővárosi polgármesterek Budapest érdekét fölé helyezték a saját kerületüknek, szinte élhetetlenné és lehetetlenné tették a főváros működését, mert önöknek ez volt fontosabb. Itt az Országgyűlésben viszont mint országgyűlési képviselők, semmit nem tettek azért, hogy a főváros érdeke valamilyen szinten érvényesüljön. Tehát pontosan keveredik az önök lobbitevékenysége, pontosan keverednek az önök érdekei, pedig az önök választói nem ezzel bízták meg önöket.
Miért ülnek önök a polgármesteri székben? Miért ülnek önök többségben a Fővárosi Közgyűlésben? Azért, mert az ország lakossága azt szerette volna, hogy változások legyenek. Ezért kaptak önök - sajnos egyébként - kétharmadot az Országgyűlésben. Most már nem kapnának, ez a meggyőződésem. A kétharmadot önök arra használták fel, és arra használják fel ma is, hogy úgy képzelték a választók, hogy először rendbe teszik az ország dolgait, aztán rendbe teszik annak a városnak vagy közösségnek az életét, ahol éppen élnek, és majd rendbe teszik a kerület életét. Önök ezt pont megfordították. Megpróbálják rendbe tenni a kerület életét, az összes forrást elvonják Budapesttől, az összes forrást magukhoz vonják, Budapestet pedig a kormánnyal együtt ott hagyják, ahol jelen pillanatban van, a csőd szélén. Ezért tart ott a BKV, ahol tart. Ez az önök hathatós munkájának is köszönhető. Valóban figyelembe lehet venni az elmúlt nyolc évet, de az önök hathatós munkájának is köszönhető az, hogy jelen pillanatban hol tart a főváros, hol tart a BKV, már csak azért is, mert önök azok a képviselők, akik fals információkkal látják el a kormányt, a saját miniszterelnöküket arról, hogy a főváros milyen anyagi helyzetben van. Ez így van! És így keverednek azok a dolgok, amiket önök soha nem ismernek be! (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés