DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt, kedves Képviselőtársaim! Ahogyan az államtitkár úr is utalt rá, a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényt nem olyan régen módosította a parlament. 2011. november 15-én lépett hatályba a 2011. évi CXLIX. törvény, amely megváltoztatta a régészeti ásatásokra vonatkozó jogszabályokat. Most ismét szükségessé vált az újabb módosítás.
A mostani előterjesztés nehéz feladatra vállalkozik, keskeny pallón egyensúlyoz, hogy többféle kívánalomnak is meg tudjon felelni. Ezek a kívánalmak a következők. Egy és elsődleges a kulturális örökség védelme. Kettő: a fejlesztéspolitikáért való felelősség. Három: az infrastruktúráért való felelősség. Meg kell találni azt a szabályozórendszert, ami nem rak elviselhetetlen terhet anyagi és megvalósítási idő tekintetében a munkahelyet teremtő nagyvállalkozások számára, ugyanakkor biztosítja a tudomány számára az elmélyült, alapos kutatómunkát is. Jogi szabályozással igyekszik összhangot teremteni az ágazati érdekek között. Lehetővé kívánja tenni azt, hogy a kulturális örökség védelmében végzett régészeti ásatások az állam érdekein túl ne lehetetlenítsék el a fejlesztéspolitikai, illetve infrastrukturális elképzelések megvalósítását. Magyarra lefordítva: a munkák ésszerű gyorsításáról van szó.
Az előterjesztés pontosítja az eljárási határidőket, szigorítja az ellenőrzést, szankciókat, kötbért alkalmaz a feltárást végző intézmények irányában is. Ez bizony vadonatúj elem a múzeumok tekintetében. Ugyanakkor lerövidíti a határidőket, csak bejelentési kötelezettséget ír elő a hatóság irányában próbafeltárás esetén, amelyet 30 napban maximál. Ebbe nem tartozik bele a feltáráshoz kapcsolódó földmunkák elvégzéséhez szükséges idő, amely legfeljebb 10 nap lehet. További változtatás, hogy a feltárást végző intézmény a próbafeltárástól számított 5 napon belül kérelmet nyújthat be a hatósághoz, kérve a feltárás folytatását. Erről a hatóság 15 napon belül dönt. Tehát - és ez óriási felelősség - a nagyberuházások érdekében lerövidülnek a határidők. A határidők be nem tartása, mint említettem, kötbért von maga után, ami rendkívül veszélyes az alulfinanszírozott múzeumok működése szempontjából.
A törvénymódosítás pontosítja, hogy a feltárásra szánt 200 millió forint bruttóban értendő, és a feltárást végző intézmény köteles a kormány döntésére irányuló eljárást kezdeményezni a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál, ha túl kívánja lépni ezt az összeghatárt.
(10.10)
Mindezeket a szabályozókat a már folyamatban lévő ügyekre is ki kívánja terjeszteni a döntéshozó. A törvénymódosítás eltörli a megkülönböztetést nagyberuházás és állami nagyberuházás között; azt hiszem, ez a szempont érthető, hiszen nemzetgazdasági szempontból mindkettő rendkívül fontos lehet.
Összegezve megállapítható, hogy a törvénytervezet a nagyberuházások érdekében felgyorsítja a régészeti feltárásokat, megfelelő ellenőrzési és szankcionálási szabályokat teremt, biztosítja az összkormányzati érdekek megjelenítését is. Ugyanakkor látható, hogy a muzeológus-régészeti szakma egy része nem ért egyet ezzel a törvénytervezettel, főleg a kiemelkedő ügyekhez kapcsolódó szabályozással. Nem támogatja, hogy próbafeltárás esetén előzetes hozzájárulás helyett bejelentés elegendő legyen a munka elkezdéséhez. Elégtelennek tartja a kormányhivatalok részét képező kulturális örökségvédelmi irodák szakmai irányítási jogát a hatékony irányításhoz.
Úgy gondolom, hogy a korábbiakban jelzett változtatások biztosítják azt a hármas követelményt, amelyről a bevezetőben beszéltem, a kulturális örökségvédelmi, fejlesztéspolitikai és infrastrukturális követelményt, amelynek az ország érdekében meg kívánunk felelni. A szakmai aggályokat jól időzített és menedzselt módosító javaslatokkal ki lehet küszöbölni, maga a kulturális bizottság is készül ilyen javaslatokkal. Mindezek figyelembevételével és beépítésével - és ahogy hallottam, az önkormányzati bizottságtól is érkeznek ilyenek - támogatható lesz a törvényjavaslat.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés