DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Az elnök úr intelmeit is figyelembe véve én mindösszesen egy módosító indítványra kívánok most reagálni, aztán később majd többre is.
Ez a 41. irományszámú, nem sorszámú, hanem irományszámú módosító indítvány, ami tükrözi a Magyar Szocialista Párt álláspontját ebben a vitában, ennél a törvénymódosításnál. Személyszállítási szolgáltatásokról van szó, vagyis hogy busszal meg vonattal hogyan tudnak az emberek eljutni a munkahelyükre. Mi végig azt mondtuk, hogy a legfontosabb szempont ennél a törvénynél, hogy az emberek el tudjanak jutni dolgozni, és el tudjanak jutni a gyerekek az iskolába. Ez a szempont az, amit mi a legfontosabbnak és figyelembe veendőnek tartunk.
Ezt a módosító indítványaink is tükrözik. Ez a 41-es is ennek a szellemében íródott, ahol gyakorlatilag, amikor például a járatpárt próbálja meg differenciálni a tervezet, és egy járatpár garantálására vállal kötelezettséget, akkor mi azt mondjuk, hogy tegyük hozzá azt, hogy amely alkalmas a valós utazási igények kielégítésére. Mert higgyék el, tisztelt képviselőtársaim, ma, hogy ha a tömegközlekedés és a közösségi szolgáltatás nem tud valakinek lehetőséget biztosítani arra, hogy eljusson a munkahelyére, nem tud eljutni kocsival, mert ezek a benzinárak ezt már nem teszik lehetővé, akkor gyakorlatilag kiszolgáltatottá válik. Tehát annak a garantálása, hogy az emberek biztonsággal eljussanak a munkahelyükre, és hogy a gyerekek eljussanak az iskolába és vissza, a legfontosabb szempont. Egyébként, hogy ésszerűsíteni akarnak, államtitkár úr, ezt senki nem vonja kétségbe, de ezt a szempontot nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés