FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném üdvözölni a Hoppál képviselő úr által elmondottakat, hogy a szellemi örökségünket is kiemelten kezeljük, gyűjtsük össze azokat a szellemi értékeinket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy védelem alá kellene helyezni. Akkor itt szeretnék kapcsolódni önhöz. Kezdeményezni fogom az előterjesztés módosítását, mégpedig oly formában, hogy miközben szerepel benne maga a nyelv, a magyar nyelv védelme, én szeretném kiegészíteni az írásunk, ősi írásunk védelmével is. Úgy gondolom, hogy elférne ebben az előterjesztésben az is, hogy ősi írásunk, a rovásműveltség is bekerülhessen a védett nemzeti szellemi értékeink körébe. Úgyhogy kérem, majd támogassák ezt a módosító javaslatomat.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés