SZŐCS GÉZA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Önöknek, akik munkájukat az ország egyik legszebb, műemlékileg védett és a világ három legszebb parlamentje között számon tartott épületében végzik, amelyet tervezője az alkotmány templomának, Vörösmarty pedig a haza házának nevezett, nem kell bizonygatnom, hogy épített örökségünk mennyire fontos a nemzeti emlékezet és a nemzeti identitás szempontjából. Már korábban fölhívtam rá a figyelmet, a magyarok önképét és a rólunk való képet jóval kevésbé határozzák meg Petőfi vagy Kossuth vagy Bartók eszméi vagy alkotásai, mint mondjuk, Steindl Imre, Ybl Miklós, Hild József vagy Pollack Mihály életműve.

Mivel a történelem viharait különösen műemlékeink szenvedték meg, megmaradt világi és szakrális emlékeink sok törődést érdemelnek. A nemzetközi műemlékvédelmi világnapot 1984-ben ünnepelték először, az UNESCO javaslatára, amelyhez hazánk már a meghirdetés évében csatlakozott. Több évtizede tehát, hogy április 18-a világszerte ráirányítja a figyelmet a műemlékekre, az építészet fontos alkotásaira, a történelem jelentős helyszíneire. Ezek a megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy elgondolkozzunk az épített örökség identitásunkat meghatározó szerepéről, valamint a műemlékek sorsát meghatározó felelősségünkről is.

Célunkat azonban akkor érjük el igazán, ha nemcsak egy napon, hanem az év minden napján figyelünk épített környezetünk védelmére. E kiemelkedő törődés egyik legfontosabb intézménye az április 1-jén 20. születésnapját ünneplő, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium háttérintézménye, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, amely az állami tulajdonban lévő, a nemzet európai színvonalú kultúráját is reprezentáló épített örökség közcélú hasznosítója, klasszikus értelemben vett gondnoka. Alapításakor az intézményhez csupán négy védett épület tartozott, jelenleg pedig már 43 műemlékegyüttesért felelős az ország egész területén. Közöttük nemzeti és történelmi emlékhelyek, a világi építészet reprezentánsai éppúgy megtalálhatók, mint szakrális emlékek vagy a török hódoltság korának jeles épületei. Munkáját alapvetően költségvetési támogatásból végzi, de a helyreállítások és turisztikai fejlesztések forrását az utóbbi években döntően sikeres uniós pályázatokkal, jelenleg 14 nyertes projekttel teremti elő. A felügyeletébe tartozó műemlékeket évente közel egymillió látogató keresi fel.

Bár napirend előtt kértem szót, amelynek keretében napirenden nem szereplő kérdésekről beszélünk, muszáj megemlítenem, hogy a mai napon három örökségvédelmi témájú előterjesztést is tárgyal az Országgyűlés, amelyek közül kettő egyéni képviselői indítvány. Az egyik összpárti kezdeményezés, a másik pedig megemlékezik egy szintén áprilisi dátumról, amely ugyancsak a műemlékvédelem ügyével függ össze, jelesül, hogy a műemlékek ideiglenes bizottsága 1872. április 4-én alakult, azóta, azaz 140 éve folyamatosan létezik műemlékvédelmi rendszer és intézményhálózat hazánkban.

A műemlékek fontossága tehát a későbbiekben sem csökkent, hiszen, ahogy már említettem, hazánk élenjáróként csatlakozott a műemléki világnap eszméjéhez, ahogy a világörökségi törvény megalkotásával a világörökség védelmének ügyében is kiemelkedő szerepet tölt be. Az örökségfogalom kulcsa, hogy egy-egy közösség számára lehetővé válik az egyéni emlékezetből fakadó identitás intézményesítése. Nemzeti szinten a nemzet egységét támasztja alá, ahogy a világörökség védelmének ügye a nemzetközi közösséget már 40 éve komolyabb vitáktól mentesen kapcsolja össze. Az, hogy erről a témáról a mai napon ennyi szó esik, megerősít abban a hitben, hogy kulturális örökségünk, nemzeti értékeink nemcsak a nemzeti együttműködés kormánya, hanem mindannyiunk számára kiemelkedően fontosak. Jó érzéssel tölt el ezért, hogy kultúráért felelős államtitkárként a mai napon mindezt én képviselhettem.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu