BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat első mellékletéhez kapcsolódóan, annak is két konkrét pontjával kapcsolatban szeretném kifejteni a véleményem, illetve szeretnék hangot adni az aggályaimnak.

Az első mellékletben találhatjuk a 2012. május 1-jével állami tulajdonba kerülő egészségügyi intézmények listáját. Elsőként a 39. pont alatt található körmendi kórházzal kapcsolatban szeretném megosztani önökkel az álláspontomat. Nem tagadom, hogy érzékeny szálak kötnek a körmendi kórházhoz, hiszen magam is ott láttam meg a napvilágot, éppen ezért különösen nagy szomorúsággal töltöttek el az elmúlt időszakban azok az információk, azok az aggasztó hírek, amelyek az idő előrehaladtával egyre biztosabbá váltak.

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök ellenzékben jó néhány alkalommal - egyébként nagyon helyesen - felemelték a szavukat mind a Gyurcsány-, mind a Bajnai-kormány vidékromboló politikája, vidékromboló intézkedései ellen, ezzel szemben most azt kell lássuk, azt kell tapasztaljuk, hogy önök olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek szervesen illeszkednek abba a sorba, amelyet a szocialista-szabad demokrata elődeik által tett intézkedések képeznek.

A körmendi kórház esetében az egyik nagyon aggályos pontnak azt tartom, hogy az információk szerint meg fog szűnni a szülészet a körmendi kórházban. Gondolom, hogy nem kell túlságosan hosszasan ecsetelnem, hogy milyen komoly népesedési problémákkal áll szemben hazánk, és azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a gyermekvállalás ösztönzése mindenképpen rendkívüli fontosságú, a legfontosabb kérdések között kell hogy szerepeljen, ám azt kell tapasztalnunk, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy a második Orbán-kormány bizonyos intézkedései nemhogy elősegítenék a fiatalok gyermekvállalását, hanem éppen hogy nehezítik azt.

Engedjék meg, hogy két konkrét település példáját is felhozzam a körmendi kórház vonatkozásában. Az egyik település Felsőszölnök, amely a szlovén Rába-vidék területén található. Innen nagyjából 45 percnyi távolságra fekszik Körmend városa, de egyes őrségi falvak esetében is közel ennyi időbe telik az, amíg az autó, jelen esetben a mentőautó eljut Körmendre. Amennyiben ez a változtatás meg fog történni, akkor Szombathelyre több mint egy óra alatt tudnak majd eljutni erről a településről, Felsőszölnökről, illetve az Őrség egyes déli területein található falvakból a mentőautók. Nem ezt ígérték önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim a kampányban, illetve nem ilyen irányban fogalmazták meg véleményüket a 2002-2010 között ellenzékben eltöltött időszak során. Éppen ezért azt kérném államtitkár úrtól, mondja el nekünk, hogy milyen jövőt szánnak az egészségügynek, milyen jövőt szánnak konkrétan a körmendi kórháznak, és az általam felhozott példán, a szülészet-nőgyógyászati osztály megszűnésén túl milyen elképzeléseik vannak a kórházat illetően.

Egy másik ponttal kapcsolatban is szeretném kifejteni az álláspontomat. Az 53. pont alatt szerepel a szentgotthárdi rendelőintézet a listában, rendkívül elfogadhatatlan módon. Miért mondom ezt? Március 22-én jelent meg a Nefmi honlapján a tervezet, amelynek a véleményezésére egy egész nap állt rendelkezésre, és ebben a tervezetben még 2013. január 1-jei dátummal szerepelt Szentgotthárd város önkormányzatának a rendelőintézete. Mi történt ehhez képest? Egy héttel később benyújtásra került a törvényjavaslat, amelyről most vitatkozunk, március 30-án, és ebben már a szentgotthárdi rendelőintézet is a 2012. május 1-jével állami tulajdonba kerülő egészségügyi intézmények listájában szerepel, egyetlen önálló önkormányzati járóbeteg-ellátó intézményként. S ami ebben különösen elfogadhatatlan, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, tisztelt államtitkár úr, hogy mindezt önök egyeztetés nélkül, az illetékesekkel való egyeztetés nélkül vitték véghez, ami teljességgel felháborító. Éppen ezért én módosító indítványt nyújtottam be, hogy ezt a kérdést orvosolni lehessen. Bízom benne, hogy ez a módosító javaslatom támogatásra találhat a kormánypárti padsorokban is, és remélem azt, államtitkár úr, hogy felülbírálják az ezzel kapcsolatos álláspontjukat.

Köszönöm szépen a figyelmet és kérem államtitkár urat, hogy érdemben válaszoljon majd a felvetéseimre. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu