DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a korrekt és egyenes módon megfogalmazott kérdéseit, amelyek a felsőoktatás fejlesztésének, áttételesen Magyarország fejlődésének nagyon aktuális és sorsdöntő kérdéseit boncolgatták. Engedje meg, hogy először is kitérjek arra, hogy egy jó évvel ezelőtt az új nemzeti felsőoktatási törvény előkészítése során a felsőoktatásban érdekelt fontos szereplők egybehangzóan megfogalmaztak és elfogadtak - egyetértve - egy problématérképet, amelyből szeretnék idézni most néhány mondatot, ez ugyanis a következő képet adta arról a felsőoktatásról, amelyet önök nyolc éven keresztül irányítottak, ön személy szerint is, tisztelt képviselő úr, komoly szerepet játszva ebben az irányításban.
Idézem a felsőoktatás problématérképéből a következő gondolatokat: "Az oktatás színvonala csökken, az oktatói és hallgatói teljesítmények színvonala egyenetlen. Nincs ágazati minőségpolitika. Az állam felsőoktatással kapcsolatos funkciói tisztázatlanok. Az alacsony hatékonysággal működő állami pénzelosztás, a fejkvótaalapú finanszírozás a torz állapotokat fenntartja. Az adott intézménytípusok céljainak, feladatainak meghatározása nem tisztázott. Az intézmények száma túlméretezett, besorolásuk nem reális, szakmai színvonaluk számos területen csökken."
Tisztelt Képviselő Úr! Az új Országgyűlés és kormányunk első lépésben megalkotta a felsőoktatás idézett és egyéb problémáinak orvoslására szolgáló új nemzeti felsőoktatási törvényt. Ez csak kereteket jelöl ki, a törvény további részletezése, kidolgozása, a végrehajtási rendeletek és a felsőoktatás szerkezeti átalakítása megkezdődött, mégpedig olyan módszerrel, amely lehet, hogy szokatlan és új a magyar felsőoktatásban és egyáltalán a magyar irányításban, ugyanis elsősorban az intézményeket kérdezzük meg arról, hogy milyen terveket, milyen lehetőségeket látnak arra, hogy a megörökölt PPP- és egyéb adósságállományt, a rossz szerkezetet, a romló minőséget és mindezeket a problémákat orvosolják.
Az intézményeknek június 30-ig kell kidolgozniuk a saját fejlesztési tervüket, amelyet az oktatási államtitkárság segít. Március elejétől kezdve az oktatási államtitkárság gazdasági tanácsadókkal, az intézmény gazdasági tanácsadóinak bevonásával konkrét tárgyalásokat folytat az intézmények rektoraival és szenátusaival a kiútkeresés ügyében. Ezért tehát azokra a kérdésekre, amelyeket ön föltett, most keressük közösen a válaszokat. A törvény azt is meghatározza, hogy a június 30-ig megalkotandó intézményfejlesztési tervekre a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ez év végéig fog választ adni, és akkor kapjuk meg kérdésére a konkrét válaszokat, amelyek azonban már most látszanak, hogy tendenciózusak, és nincs ilyen elhatározás, nincs ilyen döntés.
Ami a felsőoktatásba történő jelentkezéseket illeti, február huszon-nemtudomhányadikán jeleztük, hogy 109 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba. A mai adatok szerint a jelentkezők pontos száma 109 250, tehát nem kevesebb, hanem valamivel több, és ez meghaladja a felvehetők számát. A további részletes adatokat, ahogy ígértük, a jövő héten fogjuk nyilvánosságra hozni. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés