DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm ismételten a szót, tisztelt elnök úr, és köszönöm a kedves képviselőtársaknak a késői órán kifejtett aktivitást, az elismerő véleményeket, és a néhány kritikai hangot is.
Ez utóbbiakat magam leginkább azzal tudom magyarázni, hogy megszokott dolog, hogy egy törvény általános vitája kapcsán az ellenzéki képviselők az adott területtel kapcsolatba hozható valamennyi jogos vagy akár kevésbé jogos kritikájukat elmondják, miközben arról van szó, hogy egy általános vitában a részletes vitára alkalmasnak találjuk-e ezt a törvényt. Ezért ez egy megszokott, megbocsátható, elfogadható mozzanat. Nem a törvény kritikáját illeti az például, hogy hogyan fizették ki tavaly vagy éppen tíz évvel ezelőtt a kutatási pénzeket.
Miután Hiller képviselő úr a személyes érintettségéről szólt, én sem tudom megállni, hogy ne említsem meg, hogy az egyik legelső évben én magam is sikeres OTKA-pályázó voltam, és megtapasztaltam azt, hogy akkor még ugyan nem nagyon volt szó projektekről, mégis az OTKA már akkor egy nagyon egészséges, korszerű projektszemlélettel írta ki a pályázatait. Tanúja voltam annak a saját munkámban is, hogy milyen segítséget jelentett a szoros ellenőrzés, az, hogy évekre előre lehetett tervezni, és később - ez még a nyolcvanas évek végén volt -, egy vagy két évtized múlva is azt tapasztaltam egyetemi oktatóként, hogy mekkora lendületet ad egy sikeres OTKA-pályázat egy fiatal kutatónak. Elindíthatja a pályáján, könyvek, olyan tanulmányok és olyan eredmények születnek ennek nyomán, ami miatt az OTKA egy nagyon népszerű intézménye a magyar felsőoktatásnak és a magyar tudománypolitikának. Ezzel magyarázom azt is, hogy mind a két bizottság is, amely véleményt formált róla, egyöntetű igennel válaszolt a kérdésre.
Nem tudom megállni, hogy ne utaljak én is arra, hogy miért tartjuk szükségesnek azt, hogy a sikertelen pályázók neve ne kerüljön nyilvánosságra, bár külön köszönetet mondok Pósán képviselőtársamnak azért, hogy az elhangzott két kritikai észrevételre érdemben akár helyettem is válaszolt. Engedjék meg, hogy egy hasonlattal támasszam alá az eredeti javaslatunkat. Ha egy lány kezét öten megkérik, akkor is egynek szokott igent mondani általában, akkor abból házasság lesz, és azt kihirdetik, de nem szokás a négy sikertelen lánykérő nevét nyilvánosságra hozni. Vagy egy álláspályázat esetén is, aki elnyeri az állást, annak a neve ismertté válik, aki eredménytelenül pályázott, azé pedig nem.
Az OTKÁ-val kapcsolatban, túl ezeken a hasonlatokon, elmondhatom, hogy sok a pályázat, egyre több, és ahogy a képviselőtársam elmondta, ezeknek a beltartalmát megítélni nagyon nehéz, ezért tehát azt tartjuk helyesnek, hogy a sikertelen pályázók neve ne kerüljön nyilvánosságra. Ha úgy van, ahogy Hiller képviselő úr mondta, hogy másnap, vagy aznap délután az egész szakma tudja, akkor úgyis tudja, az rendben van, de kihirdetni, nyilvánosságra hozni a nevüket nem szükséges.
A beterjesztés időpontjára vonatkozó kritikát egy kicsit mondvacsináltnak tartjuk. Az egész felsőoktatás átalakítása megkezdődött, benne vagyunk, az OTKA-törvény fenntartását vagy lassítását pusztán azért, mert még a felsőoktatás átalakítása és a jogszabályok kiadása folyamatban van, nem tartjuk szükségesnek, mi több, azt a lendületet, amit éppen az OTKA adhat a felsőoktatásnak, ez a törvény tovább fenntarthatja.
Köszönöm az észrevételeket még egyszer, és kérem a tisztelt Országgyűlés további támogatását, és majd a részletes vitában a részletek kifejtését.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés