DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hat vagy öt képviselőtársam! A benyújtott törvénymódosítás célja, hogy a jogi szabályozással összhangot teremtsen az állam egyes felelősségi területein, mint a kulturális örökség védelme, valamint a fejlesztéspolitikáért és az infrastruktúráért való felelősség ágazati érdekei között. A kormány ezzel kívánja biztosítani és lehetővé tenni, hogy a kulturális örökség védelmében végzett régészeti feltárások az állam érdekein túl ne tegyék terhesebbé a nemzetgazdasági szempontból fontos elképzelések megvalósítását. A törvényjavaslathoz 13 módosító javaslat és további kapcsolódó módosító indítványok érkeztek.

(0.50)

A kormány a támogatottsági sor kialakításánál meg fogja vizsgálni a bizottságokban és a jelen részletes vitában elhangzottakat. Jobbító szándékukat megköszönve reményemet szeretném kifejezni, hogy a törvényjavaslat elfogadása után kezelhetővé válnak a jelenleg kezelhetetlen folyamatok, felgyorsulnak a beruházások, és beindulnak a nemzetgazdaságunk szempontjából oly fontos projektek.

Köszönöm a figyelmüket. (L. Simon László és a Jobbik képviselői tapsolnak.)

Forrás: parlament.hu