DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Kecskemét), az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az egészségügyi bizottságban hosszan tartó nagy vita nem alakult ki a törvényjavaslat kapcsán. Ez talán annak is betudható, hogy ez a második lépése az egészségügy átszervezésének, amelyben hasonló módon, mint az első alkalommal, kerülnek át intézmények önkormányzati fenntartásból és tulajdonból állami fenntartásba és tulajdonba. Ennek köszönhetően világos, hogy milyen az eljárásrend, világos, hogy hogyan fognak az intézmények működni. Hosszas egyeztetés előzte meg egyébként az intézmények átadását a tekintetben, hogy melyekből lesznek funkcióváltó intézmények, melyek azok, amelyek változatlan formában maradnak fönt.

(21.20)

Ezzel egyébként lehetővé válik, hogy Magyarországon az egészségügy átalakításánál az egy kézbe került intézményekkel végre lehessen hajtani azokat a változtatásokat, amelyekre meggyőződésem, hogy már legalább húsz éve szükség lenne, de még soha nem adatott meg olyan többség, amely az önkormányzati törvénynek a kétharmados passzusait át tudta volna lépni, a parlamenti széttagoltság pedig sohasem volt képes ezt a korlátot a politikai érdekektől vezérelve átlépni. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból ez a törvényjavaslat nagyon nagy jelentőségű, ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy az egészségügy szempontjából lényegesen nagyobb változást okozó első lépésen már túl vagyunk.

Azt mondhatom a képviselőtársaimnak, hogy az intézményfenntartó önkormányzatok egy része nem örül ennek, egy másik része viszont kifejezetten örül annak, hogy ez a lépés hamarabb következik be, így attól a tehertől, attól a gondtól, amit ezek az intézmények nekik jelentettek, hamarabb tudnak megszabadulni, hiszen az irány így is világos volt, csak hamarabbra került sor ennek a végrehajtására.

Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen a kormánypárti frakciók támogatásával az egészségügyi bizottság általános vitára alkalmasnak találta a törvényt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu