DR. STEINER PÁL (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ez év januárjában Vona Gábor büszkén jelentette ki, hogy ő és az általa vezetett párt nem demokrata. Selmeczi Gabriella a közleményében kijelentette: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából. Ezért is minden demokratát meglepett, megdöbbentett és felháborított, hogy ön februárban nyilvános vitát vállalt a Jobbik elnökével a Corvinus Egyetem rendezvényén. A vita témái a Belügyminisztérium munkája, a közbiztonság és a közmunka voltak.
(15.00)
Az is elgondolkodtató, hogy ön, akinek szakmai tekintélye széles körben elfogadott, vajon mit tudhat meg a történelemtanár - enyhén szólva amatőr - Vona Gábortól. De még elgondolkodtatóbb, hogy miért tekinti vitapartnernek egy szélsőségesen kódoltan, rendszeresen zsidózó, cigányozó, vállaltan antidemokratikus párt elnökét. (Zaj, közbeszólások a Jobbik soraiból.)
Néhány szösszenet a vitában elhangzottakból. Miniszter úr többek között a következőket mondta. "A Magyar Gárdával szemben van egy feloszlató ítélet, és amíg hatályban van, érvényt szereznek neki, az országos polgári szövetséghez lehet csatlakozni. Munkára kell szoktatni az alsó rétegeket, legyen ott bárki, csak így lehet felemelni. Meg lehet élni 47 ezer forintból - majd hozzátette -, ha kap hozzá megfelelő nevelt állatot." Vona Gábor nem ragaszkodik a cigánybűnözés szóhoz, kitalálhatnak valami mást is. Ha legközelebb szeretnék mellényt húzni a parlamentben, mi a franc legyen rajtam? (Dr. Apáti István: Tessék rendre utasítani!)
Tisztelt Miniszter Úr! Ön szerint minden szegény ember munkakerülő? Ön szerint nem lenne követendő példa Sólyom köztársasági elnök úr magatartása, aki nem volt hajlandó olyan rendezvényen részt venni, amelyen jobbikos politikus is részt vett? (Dr. Gyüre Csaba: Szégyen!) Ön miért árul egy gyékényen egy szélsőséges politikussal?
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés