DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm szépen a választ, miniszter úr. Nagyon örülök neki, hogy azt hallom, hogy önök megvalósíthatósági tanulmányt készülnek írni. Bízom benne, hogy a többi hasonló kaliberű kormányzati intézkedéssel kapcsolatban is egy ilyen életpályát fognak majd megvalósítani, legalábbis a jelenlegi kormány hátralévő ciklusában, merthogy eddig ezzel ellentétes gyakorlatot vettünk észre sokszor.

Engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét arra, hogy abban biztosak lehetnek, hogy Magyarországon, amire szükség van, az a pénzügyi tudatosság fejlesztése és a felelős gazdálkodás tanítása. Azt gondolom, és sokan gondolják még ezt, hogy ez egy olyan alapvető kritérium, ami nélkül nem lehet előrelépni, ha komolyan gondolkodunk a szegény, nélkülöző polgártársak felemeléséről. A másik pedig az, hogy egy segélyezési rendszer átfogó reformjának mindenképpen szakmai konszenzuson kell alapulnia. Az idő semmiképpen nem lehet egy olyan tényező, amelyre akkor hivatkozunk, ha a szakmai konszenzust el akarjuk felejteni.

Köszönöm. (Szórványos taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu