DR. SZÓCSKA MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm. (Papír zsebkendőbe kifújja az orrát. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Már azt hittem, fehér kesztyűben mondod.) Elnézést, a hóhért akasztják, igen. (Derültség.)

Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A T/6588. számú, a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat parlamenti általános vitájához szól az expozénk.

Magyarországnak olyan egészségügyi rendszerre van szüksége, amely fenntartható, hatékony, és amelyben a betegek számára az egyenlő hozzáférés biztosított, a fennálló területi egyenlőtlenségek jelentősen csökkennek. Az egészségügyi kormányzat a megalkotott Semmelweis-terv alapján másfél évvel ezelőtt megkezdte a felsorolt célok végrehajtásához szükséges lépéseket, mert a magyar egészségügyi ellátórendszer megújítása egy olyan mértékű feladat, olyan munka, amelyet csak módszeresen, lépésről lépésre lehet elvégezni. Az átalakítások részeként az állam két ütemben átveszi az önkormányzatoktól a fekvőbeteg-ellátást biztosító intézményeket, értelemszerűen a fekvőbeteg-ellátásért, szakellátásért való felelősséggel együtt.

Az első lépésen már túl vagyunk, 2012. január 1-jén megtörtént a megyei és a fővárosi intézmények átvétele. Ennek első eredményei a munkánkban már jelentkeznek. Most a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal érkeztünk el az átalakítás második üteméhez.

A javaslat elfogadásával állami fenntartásúvá válnak az aktív, a vegyes fekvőbeteg-ellátást biztosító kórházak vagy fekvőbeteg- és hozzá kapcsolódó járóbeteg-szakellátást végző intézmények és a krónikus ellátást biztosító kórházak. Ezáltal megvalósulhat a fenntartói feladatok központi ellátása, a különböző intézmények hatékony fenntartása.

Jelen törvényjavaslat célja tehát az önkormányzati egészségügyi intézmények állam által történő átvételéhez szükséges törvény megalkotása, valamint az ezen intézkedésekkel együtt járó számos további törvény módosítása. Ezen intézményeket fenntartó önkormányzatok jelentős része sajnos eladósodott, emiatt nem minden esetben tud a szakmai és tulajdonosi elvárásoknak megfelelni, ezért az állami szerepvállalás, az e területen megkezdett intézkedések továbbvitele szükséges.

Az állami átvétel és az ahhoz kapcsolódó intézkedések eredményeként az átvett intézmények keretében nyújtott ellátás a jövőben nem függhet az önkormányzatok fizetőképességének alakulásától, eladottságának..., eladósodottságának mértékétől. De ez egy freudi elszólás volt, az eladottságának a mértékétől sem függhet, mert nagyon sok ilyen esettel találkozunk. Ezzel biztosítani lehet mindenki számára a közel azonos színvonalú egészségügyi ellátást, lakóhelytől függetlenül. A törvényjavaslat előkészítése során már figyelemmel voltunk azokra a gyakorlati tapasztalatokra, amelyeket a megyei és a fővárosi egészségügyi intézmények átvétele során szereztünk.

Tisztelt Országgyűlés! A szabályozás lényegi elemei a következők. Meghatározzuk és részletesen körülhatároljuk az átvett feladat- és az átvett vagyonkör fogalmát. A javaslat rendelkezik ezen vagyon, továbbá az alapítói és fenntartói jogok állami átvételének időpontjáról, valamint rendezi a jogutódlást. A jogutódlás, amely létrejön, áfamentes, a bejegyzések pedig illeték- és díjmentesek. Az átvett feladat, intézmény és vagyon tekintetében a települési önkormányzatok általános jogutóda a magyar állam, melyet az erre rendeletben kijelölt szerv képvisel.

A feladatok ellátását fedező önkormányzati vagyon biztosítása és védelme érdekében az átvétel időpontjáig a kötelezettségvállalások eljárási rendje külön szabályozást kap. A javaslatban rendelkezünk az átvétel módjáról és az átadás-átvétel megtörténtéig elidegenítési és terhelési tilalomról. Az átvett vagyonhoz kapcsolódó tulajdonosi jogok gyakorlója az állami vagyonról szóló törvény alapján külön jogszabályban, miniszteri rendeletben kerül kijelölésre.

A törvényjavaslattal biztosítani szeretnénk azt, hogy a fenntartóváltozás és a vagyonmozgás ne befolyásolja az átvett egészségügyi intézmény működését, a folyamatos betegellátást. Ezért a módosulások nem érintik az egészségügyi szolgáltató területi ellátási kötelezettségét és az érvényes finanszírozási szerződése szerinti finanszírozásra való jogosultságát. Rendezzük a fenntartóváltozás miatt szükséges okirati, nyilvántartási átvezetések határidejét is.

Szintén a működés, a fejlesztések zavartalan folyamatát szolgálja az általános jogutódlási szabálytól eltérő kivétel, amely szerint az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztésekre irányuló szerződésekben a települési önkormányzat jogutódja maga a fejlesztéssel érintett intézmény lesz. Az önkormányzat átvételre kerülő egészségügyi intézményeinek kapcsolódó fizetési kötelezettségével, adósságok, szállítói tartozások átvételével együtt rendezi a törvényjavaslat ezen kötelezettségek fedezetének biztosítását. Az állam az adósságállományt 2012. július 15-ei hatállyal veszi át.

A javaslat rendezi az önkormányzat állományában az egészségügyi intézmények irányításával, felügyeletével foglalkozó munkatársak, valamint az adott egészségügyi intézményben dolgozók továbbfoglalkoztatására vonatkozó szabályokat. Nagyon fontos, hogy az érintett egészségügyi intézmények közalkalmazotti és munkavállalói jogviszonyát a tulajdonosi és fenntartói jogutódlás nem érinti.

Lényeges elemként emelném ki a javaslat azon rendelkezését, amely szerint mind e törvény alapján, mind az átvett megyei intézmények tekintetében az állami tulajdonba került vagyon, valamint az országos gyógyintézetek vagyona hasznosításából származó bevételt kizárólag az egészségügyi ellátás fejlesztésére lehet fordítani. Tehát ez egy célvagyoni meghatározás és nem egy működési felélés.

Röviden szeretnék kitérni a fekvőbeteg-gyógyintézetek állam általi átvételéhez kapcsolódó egyéb rendelkezésekre is. 2012. július 1-jén kerül bevezetésre az országos várólista-nyilvántartási rendszer, ezáltal több felkészülési időt tudunk biztosítani a szolgáltatóknak. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által működtetésre kerülő központi informatikai rendszer fogja biztosítani a betegek által igénybe vett ellátások közötti esetleges párhuzamosságok kiszűrését, és azt, hogy ezáltal a többszörös várólistára vétel lehetősége megszűnjön. Ez ma egy bevett gyakorlat.

Fontosnak tartjuk, hogy a fekvőbeteg-szakellátó rendszer struktúrájának folyamatban lévő átalakítása időben ne előzze meg a szakellátási feladatok és az azokat ellátó intézmények e törvényjavaslaton alapuló átvételét. Ennek érdekében a tavaly elfogadott megyei konszolidációs törvény alapján megindult eljárások határidejét 2012. július 1-jéig meghosszabbítjuk, ezáltal szakmailag még megalapozottabb döntések hozhatóak a fekvőbeteg-szakellátási kapacitások és az ahhoz kapcsolódó ellátási területek tárgyában.

Az egészségügyi szakellátási feladatok állam általi átvételére tekintettel jelen törvényjavaslattal a szakellátási felelősségrendszer és a szakellátási kapacitások hatályos szabályait a folyamatos ellátás biztosítását garantáló rendelkezésekkel egészítjük ki.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot, amely nem az első, de nem is az utolsó lépést jelenti az egészségügyi ellátórendszer megújítása érdekében.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu