FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, ismerem a Házszabály és az ügyrendi bizottság ez irányú állásfoglalását, azért is vártam meg türelemmel a kérdések végét.

Ügyrendi indítványom a következő: javaslom, hogy az elnök úr kezdeményezze, akár a házbizottságnál, akár pedig saját elnöki jogkörben, hogy a szocialista frakció mögötti karzatot egy hónapra üríttesse ki. (Taps a kormányzó pártok és szórványos taps a Jobbik padsoraiból. - Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: A frakciót is! - Végleg!)

Az indítványomat a következőképpen szeretném indokolni: azt hiszem, hogy nem először viselkednek a szocialisták mögötti karzatban a szocialisták szakértői és egyéb más funkcióval felhatalmazott külső vendégei a Házhoz méltatlan és modortalan magatartással. Mindenki, gondolom, emlékszik arra, amikor a köztársasági elnök úr a beszédét elmondva (Dr. Józsa István: Volt szíves lemondani.) Kövér László házelnök úr csak a méltósága miatt nem figyelmeztette őket a köztársasági elnök úr beszéde közben, de a beszéd után megtette azt. Ez egy emlékezetes és egy csúfos pillanat volt, hogy parlamenti ülésteremben külsősök így is viselkedhetnek. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Bocsánat!)

A mai ülésnapon Lezsák Sándor elnök úr már egyszer figyelmeztette a szocialista frakció mögött szakértőként helyet foglaló urakat és hölgyeket az elvárható magatartásformára.

(16.40)

Majd pedig, amikor Steiner Pál szocialista képviselő interpellációt intézett a kormány tagjához, a belügyminiszter úrhoz, az arra adott válasz és Steiner Pál viszonválasza alatt - közismerten a fotózás, a videókészítés és minden erre vonatkozó rendszabály ellenére - egy külsős civil személy folyamatosan mobiltelefonján mozgóképet készített (Dr. Józsa István: Hallatlan!) a Jobbik, az LMP és a Fidesz képviselőiről, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, feltételezem, hogy vajon hogyan reagálnak Steiner Pál, illetve a belügyminiszter úr által elmondottakra.

Közismert, hogy Kövér László házelnök úr a Ház falai között lévő fotózás és filmkészítés szabályairól rendelkezett. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Idő!) Ezt úgyfent nem tartották be a szocialisták által megbízott szakértők. Ezért javasoltam ezt az indítványt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Láttam, hogy Z. Kárpát Dániel ez ügyben személyesen is próbált érdeklődni az úrnál. Azt javaslom, hogy ne képviselőknek kelljen ezt a modortalanságot elrendezni, hanem a Ház vezetése tegye meg a szükséges lépéseket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban. - Dr. Veres János: Ez nem ügyrendi.)

Forrás: parlament.hu