GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Kell, bármilyen rövid az öt perc, egy félmondat arra, hogy hihetetlenül sportszerűtlennek tartom azt az eljárást, amit önök követtek. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok padsoraiban.)

Elmondom, hogy miért. Nem fogok tudni beszélni annyit, amennyit akartam, ezért csak kérdéseket teszek fel önöknek, mert remélem, hogy a teremben ülő polgármesterek talán tudnak válaszolni a következő kérdésekre. Ahol kórházat üzemeltetnek, tessék egy kicsit arra figyelni, hogy azt mondja ez a törvényjavaslat, hogy az önkormányzat költségvetésében betervezett összeget 30 napon belül az átadást követően át kell utalni a meg nem nevezett intézménynek. Most vagy olyan kicsi összeg van mindenkinek a költségvetésében, hogy nevetve kifizeti, vagy nem fognak bért fizetni a többi alkalmazottnak? Miből fizetik ki?

A következő: azt mondja, hogy a gazdasági társaságok is átszállnak erre a meg nem nevezett szervezetre. Államtitkár úr, számoltak azzal, hogy ebből mekkora botrány lehet? Hát itt akár energiaszolgáltatás, vagy nem sorolom fel, mert önök tudnak sok-sok példát erre, amelyek ma mint közreműködők az egészségügyi ellátásban, a fekvőbeteg-ellátásban működnek kiegészítő jelleggel, magánkézben lévő társaságok. Ezeket önök el fogják vinni? Milyen értéken? Vagyonértékelés lesz vagy könyv szerinti érték? El kéne dönteni. De még egészen odáig is elmennek, hogy az ügyvezetést átalakítják.

Ezért azt mondom, hogy ez a törvényjavaslat nem más, mint egy pótcselekvés azért, hogy helyet csináljanak az önök által kiválasztott embereknek, mert a finanszírozásban itt nincs olyan tulajdonosváltás, hogy többletforrás kerülne a rendszerbe, hanem ami létezik, amiről Gúr Nándor már beszélt, hogy a vagyonhasznosításból befolyó pénzt megpróbálják megtartani az ágazatban. De ez a pénz nem abba a városba fog visszakerülni, ahol a kórház van, hanem majd ez a meg nem nevezett szerv valahol valakinek el fogja osztani.

A következő kérdésem: elgondolkodtak-e azon a jelen lévő polgármesterek, hogy egyedül és egy személyben fognak aláírni? A költségvetésüket testülettel fogadták el. Akkor a testületet most likvidáltuk, és egyedül a polgármester lesz jogosult arra, hogy átadjon és teljességi nyilatkozatot tegyen? Kíváncsi lennék, hogy az igazságügyi tárca erre mit szól.

A következő ilyen: az alapítványok. Hiszem, hogy mindenki találkozott már azzal, hogy az egészségügyi intézmények körül lévő alapítványok szinte kivétel nélkül azért jöttek létre, hogy valamely ágazatot segítsenek. A törvény jelen megfogalmazása szerint a közreműködő alapítványok minden vagyona átszáll megint csak erre a meg nem nevezett szervezetre.

Szóval higgyék el, képviselőtársaim, érdemes elolvasni ezt a törvényjavaslatot, félelmetes ellentmondások vannak benne. Gondolják végig a munkavállalókra vonatkozó részt! Miközben egyik ponton azt mondja, hogy az átadás pillanatában kézbe kell adni a munkavállalónak, hogy hol dolgozik tovább, ugyanannak a paragrafusnak néhány bekezdéssel távolabbi részében azt mondja, hogy a meg nem nevezett szerv 90 napon belül nyilatkozik arról, hogy az illető tovább dolgozhat-e a rendszerben, vagy sem. De ha nem dolgozhat tovább, a helyét akkor is elvitték. Tehát helyet csinálnak megint csak valakiknek.

Ugyanez igaz a vezetőkre. Kérem, hogy nézzék meg azt a passzust, ami arról szól, hogy határozott idejű megbízás esetén mi van. Azt mondja, hogy a megbízás lezártáig, kivéve, ha a meg nem nevezett szerv mégiscsak kiírta a pályázatot, vagy valakinek megbízási szerződést adott. Tehát üres halmaz, üres paragrafus. Azt gondolom, egy dologra jó: le lehet cserélni bárkit, bevállalva azt, hogy ebből hatalmas botrány lesz.

Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy ilyen rövid időm volt, mert a hozzászólásomban szerettem volna elmondani azt, hogy mint sok egészségügyi intézményt kényszerből megjárt igénybevevő, igenis szeretném támogatni a kormányt abban, hogy olyan intézmények jöjjenek létre, amelyek folyamatos, jó minőségű ellátást tudnak biztosítani, és a kapacitásukat lehetőleg jobban használják ki, és a rendelkezésre álló forrást mindannyiunk érdekében jobban használják ki. Sajnos, hogy erre már végképp nem jutott idő, mert csak kérdéseket lehetett feltenni. Tudom, hogy ez önöket nem zavarja, csak majd egy hónap múlva jusson eszükbe.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu