NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Államtitkár Úr! 2012 húsvétját sok keresztény-keresztyén közösség jogfosztottként ünnepelte, hiszen egyházukat az Orbán-rezsim egy tollvonással felszámolta. (Moraj és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: Jaj! - Szégyen!) Ez nemcsak nekik, nemcsak nekünk, nemcsak minden jóakaratú embernek széles e hazában, de az Európai Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottságnak is sok volt. Szóvá is tettek egy-két problémát; ha nem hallottak róla, akkor tájékoztatnám önöket.
(14.50)
A bizottság jelentése után a kormány azonnal nyilatkozott, sőt lázas munkába kezdett, legalábbis ami a bíróságokat illeti. Bejelentések hangoztak el a kormányzat illetékeseinek részéről, amelyben a bírósági reform bizottsági kritikáinak a figyelembevételét ígérték. Az, hogy ez megtörtént-e, s hogy ez kielégítette-e a tekintélyes és független alkotmányjogászokból álló szakértői testület elvárásait, még nem tudjuk. Ami viszont biztos, az úgynevezett egyházi törvénnyel kapcsolatos kormányzati lépéssorozat biztos nem elégítette ki a tudós testület véleményét, többek között azért, mert nem tudunk ilyenről. Mintha a kormány nem olvasta volna végig a Velencei Bizottság levelét, mintha csak az első fejezetet kapták volna meg, pedig tárcaegyeztetési problémák nem lehetnek, hiszen mind az egyházi ügyek, mind a bíróságok egy tárca alá, Navracsics miniszter úr tárcája alá tartoznak.
A Velencei Bizottság szerint probléma van, méghozzá bőven. És akkor, a teljesség igénye nélkül néhány kritikai észrevételüket hadd idézzem! Az egyházi törvény túlzó és önkényes kritériumokat fogalmaz meg az egyházként való elismeréshez. Súlyos aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az egyházként való elismerés folyamatának végén politikai döntés születik, politikai szelektálás zajlik. Elfogadhatatlan a Velencei Bizottság számára, hogy a törvény megszületésével több tucat vallási közösség veszíti el egyházi státusát, különösebb ok nélkül.
Kérdezem ezért kedves államtitkár urat, hogy megkapták-e a Velencei Bizottságnak az úgynevezett egyházügyi törvénnyel kapcsolatos észrevételeit tartalmazó levelét. Ha megkapták, hol lehet olvasni az ezzel kapcsolatos álláspontjukat? Ha megfogadták a Velencei Bizottság álláspontját, mit kívánnak lépni a törvény korrigálásával kapcsolatban?
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés