TUKACS ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kívánva is először jobbulást önnek, hadd mondjak az előterjesztésről három dicsérő mondatot. Bár gondolom, furcsa lesz képviselőtársaim számára, különösen, akik a patkónak ezen az oldalán ülnek, ezek a dicsérő mondatok annak szólnak, hogy ez az előterjesztés korrekt módon írja le, amiért készült: hogyan kell átadni állami vagyont. A kérdés azonban az, hogy miért kell átadni az állami vagyont, mi lesz ennek az eredménye, és hogyan fog működni majd ez a fekvőbeteg-ellátó rendszer, amelyet most állami tulajdonba vesznek.

Ezért tehát, államtitkár úr, kritikánk tárgya a vitában nem az lesz, hogy vajon a törvénytervezet kellőképpen korrekt és kellőképpen szakmai módon írja-e körül az átadás feltételeit, szabályait és körülményeit, hanem ennek az átadásnak a miértje lesz az igazi kérdés, és ezt a miértet fogjuk majd górcső alá venni. Annál is inkább, mert a kormányzó többséget sajátos viszony fűzi az államosítás gondolatához. Ahol valamilyen cél érdekében az államosítást fontosnak gondolja, ott teszi, és állami kézben tart intézményeket és intézményhálózatokat - ilyen az oktatás vagy ilyen lesz a fekvőbeteg-ellátás rendszere, mint látjuk -, ahol azonban ehhez nem fűződik speciális indoka, azt eldobja, mint a forró krumplit, ilyen például a közgyűjtemények rendszere, mert ott nincs különösebben érdeke és keresnivalója.

Itt, a fekvőbeteg-ellátás rendszerében számomra az indoklási rész a fontos a jelenlegi tervezetben. Az az indoklási rész, amely arról kellene hogy szóljon, hogy miért történik meg ezeknek az intézményeknek az államosítása. Azonban - bocsásson meg - az immár szokásos és elkoptatott közhelyeken kívül, hogy hatékonyság, takarékosság, minőség növelése és ennek emelése, nem találunk igazán kifejtett és konkrét gondolatokat arról, hogy mi lesz a haszna ennek az államosításnak, mi miért, milyen folyamatban és hogyan történik. Ha létezne ilyen verbálisan, akkor külön aláhúznám ezt a szót, hogy folyamatban hogyan történik, mert bár ön is és kormánypárti képviselőtársai is, akik megszólaltak eddig, azt mondják, hogy ez a második lépése az egészségügy átszervezése folyamatának, én meg azt gondolom, hogy ez nem a második lépése, ez a nulladik lépése ennek a folyamatnak. Mert az első lépésnek annak kellene lenni, hogy szülessen valamiféle szakmai elképzelésrendszer arról, hogy hogyan történik majd a területi ellátás, hogyan, milyen módon, milyen struktúrában működnek majd ezek az intézmények, és így tovább.

Államtitkár úr, ez az, amiről a legkevesebbet tudunk. Ez az, amiről a legkevesebbet tud a szakma, ez az, amiről a legkevesebbet tudnak az érintett települési önkormányzatok a jelenlegi ötvennél több intézmény esetében, ez az, amiről nagyon keveset tudnak az érintettek, a betegek, a hozzátartozóik. Tehát ez az, amire igazán kíváncsiak lennének mindazok, akik egyébként egy önkormányzati rendszerben kötődtek a jelenlegi egészségügyi intézményekhez. Azért mondom, hogy kötődtek, mert azt azért szeretném megjegyezni, hogy miközben egy ilyen általános egy kalap alá vétellel azt mondta az egyik kormánypárti hozzászóló, hogy hát, mert az önkormányzatok el vannak adósodva, kvázi megmentjük őket ettől a tehertől - vagyis, hogy önök megmentik őket ettől a tehertől -, amelyet az intézmények fenntartása eredményez, én váltig azt mondom, hogy az önkormányzati intézményfenntartás gondolata az önkormányzatiság keretében jó és tartható gondolat volt.

Ezzel nem azt akarom állítani, hogy mindenütt hiánytalan szakmai és hiánytalan gazdálkodási munka folyt, hanem azt, hogy ezeknek az intézményeknek a fenntartása hozzátartozik az önkormányzatiság gondolatához. Azt állítom ezzel, hogy a helyi közösségek befolyásoló szerepe fontos volt ezeknek az intézményeknek a fenntartásában, kialakításában és működtetésében, és azt gondolom, egyetlen tollvonással nem lehet ezt eltörölni. Talán egy kicsit végig kellene gondolni, meg kellene gondolni, hogy mi volt rossz ebben a rendszerben. Mert - bár cáfoljon meg majd államtitkár úr a vitában - mégiscsak azt érzem, hogy a jelenlegi államosítás oka az, hogy kikerüljék azokat az önkormányzati színtéren megjelenő érdekcsoportokat, jó értelemben fogalmazva érdekcsoportokat, amik véleményt nyilvánítanának erről az átszervezésről. Nem kell tehát bajlódni az önkormányzatokkal, a testületekkel, a települések lakosságával, a betegekkel, hiszen az államosítással "kiszerelték" ezeket a csoportokat az alku, a beszélgetés, a szakmai tárgyalás rendszeréből, és tesznek majd ezekben az intézményekben, amit tesznek.

Nos tehát, a második hiba, amit megemlítettem, az az, hogy elszakíthatják ezeket az intézményeket azoktól a közösségektől, akikkel azért lenne beszélnivaló arról, hogy hogyan alakuljon az egészségügy szakmai rendszere.

(21.40)

Végül a harmadik típusú probléma: azt gondolom, hogy a jelenlegi gondolkodásmódban, amelyet önök képviselnek, nem közös munka lenne előállítani azt, amit egészségügyi átalakításnak neveznek önök. Önök nem vállalják ezt a közös munkát, pedig most igencsak szükség lenne rá. Azt állítom tehát, hogy amíg a szakmai koncepciók nem formálódnak, amíg a közös gondolkodás nincs meg ezekről az intézményekről, addig én nem könyvelném el eredménynek az államosításnak ezt a fajta folyamatát, már csak azért is, mert rengeteg bizonytalanságot, rengeteg problémát és dilemmát, és főleg rengeteg munkát fog ez majd okozni mindazoknak, akik ebben az államosítási folyamatban e törvénytervezet alapján részt vesznek. Hiszen mindenki számára világos, hogy nem lesz gyerekjáték ezeket az átadásokat lebonyolítani, korrekt módon elvégezni, még akkor is, ha mondom, hogy ez az előterjesztés egyébiránt szakmai szempontból korrekten írja le ezeket a folyamatokat. Tehát harmadjára azt állítom, hogy meg kellene kezdeni a közös gondolkodást arról, hogy mi lesz ezekben az intézményekben.

Államtitkár úr, azzal szeretném zárni a mondandómat, hogy ön egy nagyon képszerű megfogalmazással szokta illetni a saját munkáját, a chilei bányászok mentését emlegeti fel folyamatosan, hogy lyukat fúrunk, aztán egyenként felhozzuk őket. Most én úgy érzem, mint hogyha ez a lyuk, ami a liftet bocsátja le a bányászokért, ez mintha félrement volna. Nem készült még el teljesen, talán lenne még alkalom javítani rajta. Azt állítom tehát, hogy a törvénytervezet vitája közben, alatt is szükség lenne arra, hogy szakmai értelemben tisztázódjanak a területi ellátásnak, az intézményi működtetésnek az ügyei. Tudom, hogy ez egy hatalmas kérés, mert nem lehet egyszerre tárgyalni ezt a törvénytervezetet, és egyszerre felrajzolni ezt a koncepciót, azonban mégiscsak szükség lenne rá, mert ennek az 55 településnek a lakói, betegei, ennek az 55 településnek az itt ülő képviselői, polgármesterei arra lesznek kíváncsiak darabra, hogy mi történik ott helyben, és hogyan fogja ez javítani az ott élők helyzetét. Ezért tehát azzal zárnám mondandómat, hogy nem a hogyanja az érdekes ennek az államosítási folyamatnak, hanem a miértje és főleg az eredménye.

Köszönöm szépen, tisztelt Ház, hogy meghallgattak. Köszönöm szépen, államtitkár úr, hogy meghallgatott, és változatlanul jobbulást kívánok ebben a betegségben, amelyet most elszenved.

Forrás: parlament.hu