BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 40. és 44. pontjaihoz szeretnék hozzászólni. A 40. pont alatt található az általam tegnap benyújtott módosító javaslat. A tegnapi általános vita során hangod adtam annak, elfogadhatatlan az, hogy a törvényjavaslat első mellékletében szerepel lakóhelyem rendelőintézete, a szentgotthárdi rendelőintézet is. S elmondtam azt is, hogy március 22-én, amikor megjelent a tervezet a NEFMI honlapján, akkor még 2013. január 1-jei dátummal szerepelt Szentgotthárd város önkormányzatának a rendelőintézete, aztán egy héttel később, amikor benyújtásra került a törvényjavaslat, akkor a rendelőintézet érthetetlen módon már a 2012. május 1-jével állami tulajdonba kerülő intézmények között kapott helyet önálló önkormányzati járóbeteg-ellátó intézményként. Mindez azért történhetett meg, mert az önök részéről nem volt érdemi egyeztetés ebben a kérdésben, elképesztő módon került ez tehát be a javaslatba. Hozzáteszem, hogy az egyeztetés hiánya sajnos nem egyedi eset.
A tegnapi nap folyamán tapasztalva kormánypárti képviselőtársaim viselkedését, illetve látva azt, hogy milyen módon zárták le az általános vitát, nem fűztem túlságosan pozitív reményeket ahhoz, hogy ezen a területen módosításokat fognak eszközölni, mint ahogy államtitkár úrtól sem kaptam érdemi választ az ezzel kapcsolatos felvetésemre, nevezetesen hogy kívánják-e orvosolni azt a problémát, amit jeleztem. Most mégis pozitív éllel kell hogy szóljak, hiszen mind az egészségügyi bizottság, mind az önkormányzati bizottság támogatta a módosító javaslatom, és az előterjesztő képviselője is egyetértett vele. Egyébként maga az egészségügyi bizottság is benyújtott egy módosító indítványt, ami a 44. pont alatt található. Ennek az indokolásában a következő mondatot olvashatjuk: "Tekintettel arra, hogy a jelen törvényjavaslatnak nem tárgya az önálló járóbeteg-szakellátók állam általi átvétele, indokolatlan, hogy az átvételre kerülő intézmények között szerepeljen a szarvasi Szakorvosi Egészségügyi Szolgáltató Kft. és Szentgotthárd Város Önkormányzata Rendelőintézete." Ennek a véleményemnek adtam hangot tegnap, és örülök annak, hogy belátták a tévedésüket, felülbírálták az álláspontjukat ezzel kapcsolatban, és javították ezt a hibát. Bár hozzá kell tennem, hogy az illetékesekkel történő megfelelő egyeztetéssel ezt meg lehetett volna előzni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés