EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bányászatról szóló törvény és egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz szeretnék egypár gondolatot én is hozzátenni.

Már az 1. oldalon szembeötlő következetlenség mutatkozik meg. A 3. § (2) bekezdése szerinti elutasítás indokait és a 4. §-ban megjelölt elutasítási indokokat véleményem szerint közelíteni kellene egymáshoz, azok különbözősége nem indokolt. Az elutasítások indoka csak jogerős díjkövetelések nem teljesítése legyen. Ugyanakkor hiányosságként értékelem, hogy adótartozás vagy más köztartozás nem akadálya a kutatási vagy átruházási jog megtagadásának.

A 7. §-ban megfogalmazott, miniszter által létrehozott minősítő bizottság létrehozása pozitív fejlemény, ugyanakkor a jelenlegi kormányzati struktúrában a széles körben összevont minisztérium élén álló miniszter nem rendelkezik és nem is rendelkezhet olyan rálátással a konkrét pályázatra, hogy jó lelkiismerettel és komoly felelősséggel dönteni tudjon. Döntési jogát a bizottságnak kellene átadnia.

A 9. § bevezeti az eddig nem alkalmazott koncessziós díj fogalmát, miszerint a koncesszióköteles bányászati tevékenység gyakorlásáért az állam részére koncessziós díjat vagy más ellentételezést kell adni. Semmiféle más ellentételezést nem tudok támogatni, az állam nem egy kereskedőház, annak mindenekelőtt pénzbevételre van szüksége, és azt a nyersanyagot vagy energiahordozót, amire még van szükség van, megvásárolja a díjakból, a járadékokból befolyó pénzből.

A törvénytervezet 9. § (3) bekezdése szerint a koncessziós díj pályázati kiírásra kerülő legkisebb összegét a bányászatról szóló törvény 20. § (8) bekezdésében foglaltak figyelembevételével állapítja meg. A baj csak ott van, hogy ezen nevesített jogszabályhely a bányajáradék mértékéről rendelkezik. Innentől kezdve csak sejthető, hogy a törvényalkotó szándéka szerint ezzel valamilyen arányban van a koncessziós díj mértéke. Amíg a bányászatról szóló törvény a bányajáradék mértékének számítására konkrét algoritmust határoz meg, addig a törvénymódosítás azt nem fogalmazza meg bevezetésre, pedig a törvénytervezet általános indoklásában a koncessziós díjnak viszonylag bő teret szentel.

Ugyanakkor sem a bányászatról szóló törvény, sem a jelen módosító törvénytervezet nem definiálja a koncessziós díj fogalmát. Állítása szerint "az állam tulajdonában lévő ásványi nyersanyagok kitermelésének, kinyerésének és az ezzel kapcsolatos tevékenységek átengedésének jogát célszerű a koncessziós díj jogintézményének a bevezetésével is kompenzálni". Ez a mondat egy halvány utalás lehet arra, hogy a jogalkotó szándéka a meglévő díjak és járadékok mellé egy új díj bevezetése. Folytatva az érvelést: "ez azért előnyös, mert így a koncesszió jogát elnyerő bányavállalkozók rászoríthatók a minél gyorsabb és hatékonyabb kitermelésre, és az ásványi nyersanyagok tekintetében elvárt hasznosítás is hamarabb következik be". Szeretném megkérdezni, hogy miért. Az idézett ex cathedra kijelentés azért sántít, mert a koncessziós törvényben - amelyre illett volna hivatkozni - szó sincs arról, hogy a koncessziós díjat egy összegben vagy bizonyos időintervallumokra bontva kell megfizetni. A jelen törvénytervezet sem rendelkezik erről, így nem látok olyan jogszabályt, amely kötelezné a koncesszió jogát elnyerő vállalkozót arra, hogy időintervallumonként fizessen.

A 9. § (2) bekezdése ezt a problémát nyitva hagyja, és úgy fogalmaz, hogy "a koncessziós díj összegéről, megfizetésének módjáról vagy az (1) bekezdés szerinti ellentételezéséről, annak teljesítési módjáról a koncessziós szerződésben kell megállapodni". Mindezek után az a konkrét kérdésem, hogy mi alapján állítja ezt az előterjesztő, hogyan és miként érvényesül a koncessziós díj következményeként az az állítás, miszerint az elvárt hasznosítás hatékonyabb lesz és ezáltal hamarabb következik be.

A 9. § (3) bekezdése szerinti magasabb összegben megajánlott koncessziós díj lehetősége és a 11. §-ban szabályozott koncessziós tevékenység átadásának joga lehetővé teszi a koncessziós joggal való spekulációt, újfent a konkrét ügyre csekély rálátással rendelkező miniszter személyi hatáskörébe utalva. Célszerű és életszerű lenne... - bizalmatlanságnak vagy rosszhiszeműségnek, de van egy mondás, amely szerint a sas nem fogdos legyet. A spekuláció megelőzésére javaslom a törvénybe megfelelő jogi garanciák beépítését.

A 15. §-ban felsorolt adatok nyilvánosságáról szóló rendelkezést dicséretesnek és kívánatosnak tartom.

A bányatörvény a jelen törvényjavaslat 27. §-a szerinti módosítással egy új résszel bővül. Korunk technikai színvonala és környezeti állapota felveti annak szükségességét, hogy az energetikai és ipari eredetű szén-dioxid légkörbe való kieresztése helyett a föld alatt geológiai képződményekben kerüljön tárolásra. Az kívánatos dolog a Föld szén-dioxid körforgalmának a szempontjából, hogy a fosszilis energiahordozókból származó szén-dioxid ne a légkörbe kerüljön, hanem vissza oda, ahonnan származik, azaz a föld alá.

(17.20)

Azt megértem és belátom, hogy ezen új technológia jogi szabályozásának szükségessége időszerű, ám ebben képviselőként felelősséggel dönteni nem tudok, mert a technológia nem közismert, és itt hivatkozva képviselőtársaimra, gyakorlatilag senki nem rendelkezik erről megfelelő műszaki paraméterekkel vagy tapasztalatokkal.

Kérdésem az, hogy hogyan kerül be ebbe a zárt vezetékrendszerbe az a szén-dioxid, azt bekerüléskor hogyan mérik, és hogyan mérik a geológiai tárolóban elhelyezett szén-dioxid mennyiségét és koncentrációját. Tehát itt azért ez a felvetés magában foglalja azt, amit előttem többen megfogalmaztak, akár egy katasztrófa lehetőségét, akár azt, hogy tönkretesszük földünket akár tízezer évekre.

Az új technológiák jogi szabályozásával kapcsolatban rossz példaként hadd említsem meg, hogy amikor több mint száz éve a első gépkocsik megjelentek Európa szerte, elképesztően ostoba és betarthatatlan rendelkezések születtek a gépkocsik forgalomban való részvételével kapcsolatban, többnyire olyan döntéshozók részéről, akik nem voltak tisztában azzal, hogy miről döntenek, és azzal sem voltak tisztában, hogy mi az a gépkocsi.

A szén-dioxid geológiai tárolása érinti az úgynevezett szén-dioxid-kvótát is. A geológiai tárolóban elhelyezett szén-dioxid nem a légkörbe történő kibocsátás, ezért az általa felszabadított kvótamennyiség értékesíthető, ami viszont újabb spekulációk melegágya lehet. És itt megállnék egy pillanatra, mert itt Kovács képviselőtársam felszólalásában elmondta, hogy a szén-dioxid-kvóta kereskedelmi értéke viszonylag alacsony szinten van most, de felhívnám mindenki figyelmét, hogy így is eurómilliárdok forognak itt világszerte, tehát óhatatlan, hogy ez ismét egy spekulációs irány melegágya lehet itt Magyarországon.

És erre a szóra sajnos újra és újra vissza kell térnem, ugyanis egyes üzleti körök szakmai erkölcsöt romboló tevékenysége a gazdasági élet minden szegletébe, így a bányászatba is befészkelte magát. Remélem, nyitott ajtókat döngetek, amikor a bányászatból élők és az azzal értéket teremtők érdekeit kívánom preferálni az új értéket nem teremtő, ám mégis profitot realizáló spekulánsokkal szemben.

Olvastuk Jókai Mór Fekete gyémántok című művét: elég szemléletesen ír a bankházak bányászatot érintő spekulációiról. Manapság sincs ez másként. Az informatika fejlődésével a módszerek finomodtak, ám az alapképlet változatlan. Ahol koncesszóátruházás meg kvóta van, ott virágzik a spekuláció. Az ezek elleni védelmet nem olvastam ki egyik bányászatról szóló törvényből, jelen törvénymódosításból sem.

Már ne feszegessük azokat az indokokat, amelyek szükségessé tették a bányászatról szóló 1993-ban megalkotott törvény elmúlt 19 évben mindösszesen 362 ponton történő módosítását. Súlyos kritikával illetem a kormányt, mert az elmúlt évben a bányászatról szóló törvény már két alkalommal is módosításra került, és a legutóbbi módosítás hatálybalépését követően négy hónappal újabb törvénymódosításokról tárgyaltunk. Mi ez, ha nem tisztességtelenség a bányászokkal szemben? Ismét Jókait idézném: "Tiszteljétek a bányászokat! Ők a haza szívéhez legközelebb vannak; mert a föld kebelében dolgoznak."

Megkérem önöket, hogy önök is dolgozzanak még ezen a törvényjavaslaton, és kérem a kormányt, hogy saját jó lelkiismerete mellett ezt a törvényjavaslatot úgy, ahogy van, vonja vissza, dolgozzanak ki egy olyan törvényjavaslatot, amely a magyar érdekeket, a magyar emberek boldogulását segíti, és dolgozzanak ki egy olyan törvényjavaslatot, amely megakadályozza azt, hogy itt ismét külföldi spekulánsok életterévé váljon akár a szén-dioxid-kvóta, akár a koncessziós jogok kérdésében a tárgyalt téma, tehát arra kérném a kormányt, hogy a magyar emberek szemszögéből, a magyar nemzet boldogulásának szemszögéből vizsgálja ezt a kérdést, és arra kérem önöket, hogy ebben ne az európai uniós direktívák legyenek a mérvadóak, hanem a hazai és a magyar nemzet minden tagjának az érdeke. Kívánok ehhez önöknek stílusosan: jó szerencsét! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu