GYŐRI ENIKŐ külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az európai polgári kezdeményezés valóban egy kiemelkedő jelentőségű lépés az európai integráció történetében.

Sokszor hallottuk, és halljuk ma is, hogy az integráció demokratikus deficittel küszködik, nem eléggé közvetlen a kapcsolat az európai intézmények és az európai polgárok között. Amikor annak idején az alkotmányozó konvent összeült, az volt az egyik célkitűzés, hogy miként lehetne az Uniót demokratikusabbá, polgárközelibbé tenni, hogyan lehet a polgárokat jobban bevonni az uniós döntéshozatalba. Bár az Unió a polgárok mindennapjait közvetlenül érintő kérdésekkel is foglalkozik, a polgárok, mint azzal nap mint nap szembesülünk, mégis keveset tudnak róla, keveset foglalkoznak vele, miközben például a belpolitikai eseményekről határozott véleményük van. Ennek oka az, hogy a polgárok az Uniót távolinak hiszik, egy olyan bonyolult döntéshozatali és intézményrendszernek tartják, ami messze van tőlük, amire nincs befolyásuk, amire nem tudnak hatással lenni.

Meggyőződésem, hogy az európai polgárok és így a magyar polgárok is, mindegy, hogy határainkon belül vagy kívül élnek, hatékony, a mindennapi gondjaikra gyorsan reagáló, erős Unióra vágynak, jólétük és biztonságuk növelése érdekében. Ehhez elengedhetetlen, hogy közelebb legyen a kapcsolat az uniós intézmények és a polgárok között, és erősítsük az Unió demokratikus legitimációját. És ezen az úton mérföldkő a polgári kezdeményezés, és nagyon köszönöm a képviselő úrnak a napirend előtti hozzászólását, ez valóban egy mérföldkő a demokratikus részvétel szempontjából. Most először az Unió történetében bárkinek, bármely uniós polgárnak lehetősége van arra, hogy saját maga közvetlenül kezdeményezzen brüsszeli jogalkotást, és ilyen módon közvetlenül, tehát kormányzati befolyástól mentesen hatással legyen az uniós politikák alakulására. Ez a rendelet egyébként április 1-jétől hatályos.

Ahogy a képviselő úr is említette, ez a kezdeményezés feltételekhez kötött. Valóban, egymillió aláírást kell hozzá összegyűjteni, legalább a tagállamok egynegyedéből, és csak olyan kérdésben lehet jogalkotást kezdeményezni, amely egyébként is az Unió hatáskörébe tartozik. De önmagában már az a tény is, hogy a Bizottságnak kötelessége komoly megfontolás tárgyává tenni az egymillió polgár által pártfogolt kérdéseket, azt jelenti, hogy lesz közvetlen ráhatásuk a polgároknak az integráció fejlődésére, és megvalósul a hőn áhított közvetlen kapcsolat.

A közvetlen demokrácia ezen új eszköze a párbeszéd elősegítésén túl lehetőséget biztosít a határokon átívelő jogalkotási kezdeményezésekre és így az európai összefogás megteremtésére közös ügyeinkben. Azt is el kell mondani, és erre a képviselő úr is utalt, hogy ez csak egy lehetőség, egy eszköz, amivel élni lehet. Ez a polgároknak a felelőssége, nekünk pedig az a felelősségünk, hogy ezt a kezdeményezést ők tudják használni, hogy segítsük őket, hogy ezzel az eszközzel valóban éljenek, és a civil társadalom használja a polgári kezdeményezés intézményét.

Ön már egy konkrét témát is megjelöl, mint ahol reményeink szerint lesz ilyen kezdeményezés, a külhoni magyar közösségek támogatására, az önkormányzatiság előmozdítására. Én azt gondolom, hogy ez nagyon fontos kezdeményezés. Ahogy említettem, nagyon fontos, hogy megfeleljünk a feltételeknek, tehát nemcsak hogy a kellő számú aláírás összejöjjön, hanem megfelelő támogatókat találjunk. Nem lehet csak magyar ügynek beállítani, hiszen akkor hogyan lesz meg a hét tagállam, de meg lehet találni a formát, és a magyar elnökség erre kiváló példa volt. Mi megfelelő köntösbe öltöztetve tudtunk kulturális sokszínűségről beszélni; meg tudtuk mutatni, hogy az a sokszínűség, ami Közép-Európát jellemzi, az érték, és arra akár még iparágakat is lehet alapozni, a kultúrától kezdve egészen a romastratégián át a Duna-stratégiáig, ami kimondottan a közép-európai népek együttélését, közös boldogulását helyezi előtérbe.

Tehát meggyőződésem, hogy meg lehet találni azokat a formákat, hogy ez a kezdeményezés az ön által említett célt is szolgálja. És a polgári kezdeményezés segítségével ezek a polgárok, akik élnek ezzel a lehetőséggel és így felelős polgárként viselkednek, együtt alakíthatják közös jövőjüket, egy olyan erős Európa létrehozása érdekében, amely emberi arcot is tud adni az európai jogalkotásnak.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu