KOVÁCS PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Unió kiemelt feladatként kezeli a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet. A 2007-ben elfogadott klíma- és energiacsomag alapján 2020-ig az Unióban 20 százalékos szén-dioxid-kibocsátáscsökkentést kell elérni. Az Unió ennek érdekében fogadta el többek között 2009 áprilisában a szén-dioxid geológiai tárolásáról szóló irányelvet, egyfajta lehetőséget teremtve a technológia megvalósíthatóságát igazoló demonstrációs projektek számára. A szén-dioxid geológiai tárolása egy, az éghajlatváltozás mérsékléséhez hozzájáruló technológia, amely az ipari létesítményekből származó szén-dioxid leválasztását, tárolóhelyre való elszállítását és a földfelszín alatti geológiai formációkba való besajtolását foglalja magában.

Az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat Magyarország uniós tagságából eredő jogharmonizációs kötelezettségnek tesz eleget azzal, hogy az irányelv átültetéséhez szükséges törvényi szintet igénylő alapvető szabályokat tartalmazza. Az Országgyűlés által elfogadott nemzeti energiastratégia is kimondja, hogy az Unió szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési terve a megújuló energiaforrások maximális hasznosítása mellett a szén-dioxid geológiai tárolásának alkalmazásával valósítható meg. A nemzeti energiastratégia végrehajtásáról szóló országgyűlési határozat pedig kulcsszerepet szán a szén-dioxid leválasztására, tárolására és újrahasznosítására irányuló technológiáknak. Ezek révén a kőolaj és földgáz további alkalmazása, valamint a hazai szén- és lignitvagyon hasznosítása is klímabarátabbá tehető. A szén-dioxid geológiai tárolására vonatkozó jogi szabályozás megteremtése Magyarország energiaimport-függőségének csökkentése miatt is szükséges.

A hazai szén-, lignit- és földgázvagyon hasznosítása a klímavédelmi célkitűzések teljesítése szempontjából a jövőben már szinte kizárólag ilyen technológia alkalmazásával valósítható majd meg.

Tisztelt Országgyűlés! Mindezeken kívül a jelen törvényjavaslat pontosítja a villamos energiáról szóló törvényt és a földgázellátásról szóló törvényt is annak érdekében, hogy a Magyar Energia Hivatal jogköre és eljárási szabályai világosabbak legyenek a lakossági fogyasztói panaszok tekintetében. A jogalkalmazói visszajelzésekből ugyanis kiderült, hogy egyes lakossági fogyasztói panaszokkal kapcsolatos eljárásokban nem egyértelmű a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Magyar Energia Hivatal hatáskörének jogszabályi elhatárolása. A fogyasztói érdekek maximális védelme érdekében a törvénymódosítás egyértelművé teszi, hogy a villamosenergia-szektor és a földgázszektor területén a szerződés nélküli vételezéssel, a szabálytalan vételezéssel vagy ezek jogkövetkezményeivel összefüggő panaszokkal kapcsolatos hatósági eljárások egyértelműen a Magyar Energia Hivatal feladat- és hatáskörébe tartozzanak.

Összegezve tehát, a jelen törvényjavaslat elsődlegesen az Európai Unió jogharmonizációs elvárásainak tesz eleget, amellett, hogy a hazai energiastratégiai célok megvalósítását is szolgálja, a távlati célkitűzések mellett pedig egy olyan aktuális problémát is rendezni kíván, amely a jóhiszemű fogyasztókat védi az érintett hatóságok hatáskörének tisztázásával. Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy a T/6589. számú törvényjavaslatot támogatni szíveskedjék.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu