DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Legnagyobb tisztelettel Gulyás képviselőtársam iránt, aki nyilvánvalóan egész hétvégén körmölte ezt a záró módosító javaslatot, és valószínűleg a hétvégét és az egész húsvétot azzal töltötte, hogy ezt a jogszabályt szerkesztette: vasárnap délután tették föl ezt a száz szakasz fölötti módosító javaslatot, és ma hétfő délután van, képviselőtársam. Egy picit több önmérsékletet, ha már ilyen bohózattá silányítják ezt a Házat a jogalkotás szempontjából! Megköszönném. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Ez a szakasz, amiről ön beszélt, annak a résznek a teljes átvariálásával járt, ez tény és való, körülbelül három áttétellel lehet észrevenni azt, amit ön mondott. És valóban úgy van, ebben a tekintetben meg kell kövessük, hogy vasárnap délutántól hétfőn délelőtt 11-ig, bocsánat, hiszen az alkotmányügyi bizottságban osztották ki ajánlás szinten ezt a javaslatot először, nem tudtuk megnézni. Az a baj, képviselő úr, hogy senki más sem tudta ebben az országban. Sőt, az a baj, képviselő úr, hogy az önök képviselőtársai, gyanítom, a miniszterelnökük sem tudta ezt megnézni. És továbbra is olyan gyöngyszemek lesznek benne, mint ennél a Házszabálynál, ahol önök a 73. § 46. pontjának, illetve a 74. § 64. pontjának hatályba léptetéséről kívánnak rendelkezni. Ezzel az az egy nagy baj van, feltéve, hogy azt is el nem néztük az elmúlt egy napban, hogy nincs 64. pontja a 74. §-nak. És mondhatnám tovább.

Felhívtuk a figyelmüket rá, hogy közjogi érvénytelenséghez vezethet. Én egyébként lassan már örülnék is neki, képviselőtársam, de azért az a dolgom országgyűlési képviselőként, hogy felhívjam a figyelmüket, hogy ezt így nem lehet csak a Közlönyben kihirdetéskor kijavítani, mert az törvénysértő lesz, képviselő úr. Látom, mosolyog; ez önöknél, úgy látszik, már fő szabály. Gratulálunk hozzá! (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu